
Legkésőbb április elejétől az utazók használhatják a nagyállomás főépületét is
Fotó: Boda L. Gergely
Uniós pénzalapokból teljesen felújították, és az elkövetkező napokban hivatalosan is megnyitják a marosvásárhelyi vasúti nagyállomást. Sajnálatos módon a több évig tartó munkálatok során figyelmen kívül hagyták a valós kétnyelvűséget.
2017. március 22., 12:162017. március 22., 12:16
2017. március 22., 13:242017. március 22., 13:24
Lassan és megkésve, de a magyarlakta régiók vasútállomásai is kezdenek megújulni, elfogadható állapotba kerülni. Pár éve a sepsiszentgyörgyi állomást újították fel uniós pénzalapokból, majd a marosvásárhelyi nagyállomást kezdték átépíteni.
A vasúttársaság 2011-ben megnyert uniós pályázatában az szerepelt, hogy a marosvásárhelyi állomást 2016 augusztusában adják át, de eddig a határidőig nem sikerült a munkálatokat befejezni. Az átadási időpont kitolódásához leginkább a be nem tervezett talajmegerősítő munkálatok vezettek.
Fotó: Boda L. Gergely
Mint Roberta Cătărescu, a vasútvállalat brassói regionális központjának sajtószóvivője elmondta,
A vágányokat kicserélték, a talpfákat pedig vasbeton aljakkal helyettesítették. Nem szabad megtévessze az utasokat a vágányok számozása, az történt ugyanis, hogy az átépítés során az 1-es és 4-es peron eltűnt, de a meglevőket nem számozták át, így e két szám most hiányzik. A 3-as és 5-ös számmal jelzett vágányok között fedett szigetet alakítottak ki, és egy gyalogos aluljárót is építettek. Akadálymentesítették a peronok megközelítését, hogy a kerekesszékkel közlekedők is egyszerűbben meg tudják közelíteni a vonatokat, és fel tudjanak azokra szállni.
Több éves munkálatok után teljesen megújult a vásárhelyi vasútállomás
Fotó: Boda L. Gergely
Az illetékes arról számolt be, hogy jelenleg az utolsó simításokat végzik, előreláthatóan március végén, de legkésőbb április elején megtörténik a munkálatok átvétele, s az utazók használhatják a nagyállomás főépületét is.
Azonban nagyobb mulasztások is vannak, mint például a kétnyelvűség alkalmazása. A Târgu Mureş-Marosvásárhely helységnévtáblát leszámítva a magyar nyelv teljes száműzetésben van. Erre hívja fel az illetékesek és a városlakók figyelmét az a petíció is, amelyet Rheinfelder Richárd indított, s amelynek neve: Valódi Kétnyelvűséget a marosvásárhelyi Nagyállomáson.
A kezdeményező azt kéri, hogy vegyék figyelembe, hogy Maros megyének 228 275 magyar anyanyelvű lakosa van, akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat. A kezdeményező egyik bejegyzésében arról ír, hogy míg a 41 ezer sepsiszentgyörgyi magyarnak jogosan jár az a megtiszteltetés, hogy anyanyelvét lássa és hallja a közpénzből fenntartott vasútállomáson, addig 57 ezer marosvásárhelyi magyartól elveszik ezt az alapvető jogot.
A petíciót kedd délig 267-en írták alá. Tíz hónapig a csíkszeredai vasútállomás hangosbemondója is csak románul tudott, amíg Brassóban elkészült az utastájékoztatásra használt számítógépes program magyar nyelvű változata, s tavaly márciustól már alkalmazzák is. Sepsiszentgyörgyön pedig a városvezető és a helyi politikusok közbenjárására kétnyelvűsítették a felújítás után csak román nyelven „beszélő” vasútállomást.
Fotó: Boda L. Gergely
Megkérdeztük Roberta Cătărescu sajtószóvivőt, hogy lehetséges-e, hogy a marosvásárhelyi nagyállomáson is, a csíkszeredaihoz és sepsiszentgyörgyihez hasonlóan kétnyelvű feliratokat helyezzenek ki, s a hangosbemondóban magyarul is tájékoztassanak. A sajtóreferens azt válaszolta, hogy a helységnevet románul és magyarul is kihelyezték, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták.
Levélben megkerestük Szentes Józsefet, a Román Államvasutak (CFR) személyszállítási osztályának igazgatóját is, hogy megtudjuk, vajon legalább utólag lehet-e korrigálni a kétnyelvű feliratok hiányát, illetve, hogy megkérdezzük ő miként vélekedik arról, hogy míg Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában lehet, Marosvásárhelyen nem helyezik ki magyarul is a tájékoztató táblákat. Egyelőre nem válaszolt.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!