
A rendőrségtől várják a keresztállítók felelősségre vonását
Fotó: Pinti Attila
Noha lenne rá lehetőség, és ezt a szándékot egy hete be is jelentették, mégsem ró ki pénzbírságot a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül fakereszteket állító román szélsőségesekre. Ehelyett azt várják, hogy a büntetőfeljelentés nyomán a hatóságok lépjenek.
2023. július 17., 15:282023. július 17., 15:28
Az úzvölgyi katonatemetőben július 8-án történt illetéktelen beavatkozás után két nappal a csíkszentmártoni polgármester és a Hargita megyei tanács elnöke által tartott sajtótájékoztatón hangzott el, hogy
Noha a büntetőfeljelentés megtörtént, azóta kiderült, hogy nemcsak a történteket szemlélő csendőrség, de

Nem szabott ki büntetést a csendőrség a Nemzet Útja (Calea Neamului) tagjaira amiatt, hogy július 8-án 150 fakeresztet telepítettek a Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőbe.
Ezt Birtalan Sándor, az alcsíki község polgármestere közölte megkeresésünkre. Azt mondta, hogy
Hozzátette: a polgármesteri hivatal mostanig ilyen bírságot még nem alkalmazott.

Azért nem avatkozott közbe a csendőrség szombaton az úzvölgyi haditemetőben, mert politikusok erre utasították őket – állította Borboly Csaba megyei tanácselnök. A megye prefektusa szerint előre tudták, hogy a rendfenntartók nem szólnak bele.
A községvezető szerint a temető használatára vonatkozó szabályzatot tartalmazó, a helyi önkormányzat által elfogadott határozat alapján van lehetőségük pénzbírságot alkalmazni.

Borboly Csaba megalkuvó „békéjét” kifogásolva, feljelenti az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetése az úzvölgyi sírgyalázókat, uszítókat és a rendvédelmi vezetőket – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött állásfoglalásukban.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy amennyiben bírságolásra kerülne sor, ez elsősorban kit vagy kiket érintene a katonatemetőben fakereszteket állító román szélsőséges nacionalista szervezetek vezetői, tagjai közül, Birtalan Sándor úgy válaszolt, a közösségi oldalon történt bejegyzés alapján a július 8-i esemény szervezőjét érintené a bírság, mások beazonosítására nincs lehetőségük.

Elítéli és tűrhetetlennek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy szélsőséges nacionalisták gyalázták meg szombaton az úzvölgyi katonatemetőt és az ott nyugvó hősök emlékét.

Fakeresztekkel érkeztek román szélsőséges csoportok szombaton az úzvölgyi haditemetőhöz, hogy a június végén elbontott betonkereszteket és emlékművet valamilyen módon pótolják. Nos, ezt a módot ítélhetjük meg, ha végignézzük az eseményen készült fotókat.

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a polgármester.

Ismét az úzvölgyi haditemetőre irányul a figyelem, miután románok egy csoportja arra készül szombaton délután, hogy fakereszteket rakjon az eltávolított betonkeresztek helyére. A Székelyhon a helyszínről tudósít.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
10 hozzászólás