Hirdetés
Hirdetés

Politikai okokból nem lépett közbe a csendőrség Úzvölgyében – állítják Csíkszeredában

Bűncselekménynek minősítik a történteket a Hargita megyei elöljárók •  Fotó: Pinti Attila

Bűncselekménynek minősítik a történteket a Hargita megyei elöljárók

Fotó: Pinti Attila

Szombaton azért nem lépett fel a csendőrség az úzvölgyi haditemetőben illetéktelenül fakereszteket állító román nacionalistákkal szemben, mert politikusok erre utasították őket – állította az események kapcsán tartott sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. A megye prefektusa szerint előre tudták, hogy a rendfenntartók nem akadályozzák meg a temetőgyalázást.

Kovács Attila

2023. július 10., 19:062023. július 10., 19:06

Bűncselekmény történt, a törvénysértést pedig tétlenül nézték a hatóságok – ez történt röviden az úzvölgyi katonatemetőben az elmúlt szombaton Borboly Csaba szerint. Hargita Megye Tanácsának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón is összefoglalta az eseményeket, és kifejtette véleményét a Nemzet Útja által szervezett és szimpatizánsai segítségével végrehajtott keresztállításról. Úgy fogalmazott,

minden nemzetnek joga van megemlékezni hőseiről, de Úzvölgyében sírgyalázás történt,

a sírkert építőteleppé vált. Hozzátette, nem lehet politikai kérdés a rendfenntartók beavatkozása,

Idézet
a csendőrségnek a törvénytelenséget meg kellett volna akadályoznia, de politikai döntés következtében ezt nem tették meg.

Ezért a hatóságoktól azt kérik, hogy állítsák helyre a temető korábbi állapotát, és vonják felelősségre az elkövetőket.

Hirdetés

Kérdésünkre azt is elmondta, a történtek miatt büntetőfeljelentést tesznek, és mivel arra is rákérdeztünk, hogy ismeretlen vagy ismert elkövetők ellen teszik-e ezt, elmondta,

az elkövetők egy része már ismert, beazonosítható.

Ehhez kapcsolódóan említette meg, hogy Csíkszentmárton Polgármesteri Hivatala is pénzbírságok kiosztására készül a történtek és a temető szabályzatának megsértése miatt.

Hajdu Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Hajdu Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere

Fotó: Pinti Attila

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere azt mondta, a betonkeresztek eltávolítása után üdvözölte a dormánfalvi polgármester lépését, amellyel eleget tett a kötelezettségének, és úgy látta, törvénytisztelő országban élünk. Utána viszont

ismét elesett katonák hamvai fölött kell veszekedni,

szerinte ennek nem szabadott volna megtörténnie.

Hajdu Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki szintén jelen volt, úgy értékelt, brutális beavatkozás történt a hadisírok között, ez pedig nemcsak a magyar közösség, de a jogrend elleni akció is volt. Hangsúlyozta, egy ilyen törvénytelenséget nemcsak szemmel kellett volna tartaniuk a rendfenntartóknak, hanem meg kellett volna akadályozniuk.

korábban írtuk

Beton helyett fából: újabb román keresztek Úzvölgyében
Beton helyett fából: újabb román keresztek Úzvölgyében

Ismét az úzvölgyi haditemetőre irányul a figyelem, miután románok egy csoportja arra készül szombaton délután, hogy fakereszteket rakjon az eltávolított betonkeresztek helyére. A Székelyhon a helyszínről tudósít.

Az előzmények közé sorolható, a temető helyzetét rendezni kívánó tárgyalásokról, amelyek a Hargita és Bákó megyei tanácsok, prefektusi hivatalok, valamint Csíkszentmárton és Dormánfalva vezetői között zajlottak, és amelyekről utólag értesült a nyilvánosság, többször is szó esett a sajtótájékoztatón.

Borboly főként a betonkeresztek eltávolítása utáni napot, június 30-át emlegette mint új kezdetet, egy megállapodás lehetőségét egy mindenki által elfogadott megoldás érdekében. Ez szerinte minden ott nyugvó katona nemzete számára biztosítaná a kegyeleti jogot a sírkertben.

A román sajtó kérdésére, hogy ez minden nemzet számára külön parcella kialakítását jelenti-e, azt mondta,

ne tévesszük össze a temetőt az emlékparkkal,

erre nemzetközi szerződések vonatkoznak. Szintén a román sajtó kérdésére tért ki arra is, hogy további tárgyalásokat szorgalmaznak a román és magyarországi illetékesek között ahhoz, hogy a katonatemetőről megállapodás szülessen – másképp szerinte ott nem lesz béke.

korábban írtuk

Az úzvölgyi történet folytatódik: fotókon a második temetőfoglalás
Az úzvölgyi történet folytatódik: fotókon a második temetőfoglalás

Fakeresztekkel érkeztek román szélsőséges csoportok szombaton az úzvölgyi haditemetőhöz, hogy a június végén elbontott betonkereszteket és emlékművet valamilyen módon pótolják. Nos, ezt a módot ítélhetjük meg, ha végignézzük az eseményen készült fotókat.

Borboly arra nem adott egyértelmű választ, hogy a június 30-i állapotokat kinek kellene helyreállítania a sírkertben, és kinek kellene eltávolítania a most elhelyezett fakereszteket, csak megismételte, hogy ezt, illetve a törvény alkalmazását várják el.

Arra is rákérdeztek az újságírók, hogy mi a véleménye a Nemzet Útja szervezet vezetőjének kijelentéséről, miszerint ha büntetőeljárást kezdeményeznek a keresztállítás ellen, akkor a román nacionalisták is megteszik ugyanezt a korábban a csíkszentmártoniak által állított keresztek miatt. Az elnök erre annyit mondott, mivel

amit Tîrnoveanu tesz és mond, az a törvényes kereteken kívül esik, ezért nem reagál rá.

A rendfenntartók tétlensége kapcsán feltett kérdésünkre, miszerint egy nappal korábban kaptak-e olyan ígéretet a hatóságoktól, hogy megakadályozzák a keresztállítást, Borboly kitérő választ adott, kijelentve, ők ezt kérték.

korábban írtuk

Csak egy kérdés: meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?
Csak egy kérdés: meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Aki követte a szombati úzvölgyi eseményeket, nyilván van véleménye a román parcella „feltámasztásáról”. De kivel egyezik az álláspontunk, ki gondolja másként, hányan vannak így és úgy? Szavazzunk.

Azt viszont Hargita megye prefektusától, Petres Sándortól tudtuk meg, hogy

már előtte értesültek róla: a rendfenntartók csak akkor lépnek közbe, ha összeütközés történik Úzvölgyében.

Őt is a történtek kapcsán kerestük, hogy megkérdezzük, mit tehet ilyen helyzetben a megye kormánymegbízottja, és ő mit vállalt fel.

Mint elmondta, noha hivatala nem volt érintett a korábban lefolytatott perekben, ennek ellenére kezdeményezte és részt vett a jogerős ítélet végrehajtásáról folytatott megbeszéléseken, június 30-án is ott volt, amikor már a betonkereszteket eltüntették, és a sírkert jövőbeli helyzetéről tanácskoztak. Hozzátette, több megbeszélésen téma volt a július 8-ra meghirdetett keresztállítás, és egyetértésben jutottak arra a következtetésre, hogy

a Hargita megyeieknek távol kell maradniuk a helyszíntől, a konfliktus kirobbantását célzó provokációkat megakadályozandó.

„A csendőrséggel és belügyminisztériummal folytatott beszélgetések során kiderült, hogy a rendvédelmi szervek tevékenysége a tettlegesség, konfrontáció megakadályozására fog korlátozódni. A prefektus nem adhat utasításokat a csendőrségnek, koordinációs szerepe is csak a katasztrófavédelmi vagy sürgősségi helyzetekre korlátozódik” – hangsúlyozta Petres.

Fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy a jelenleg első fokon zajló, a település- és megyehatár helyzetét tisztázni hivatott közigazgatási per lejártáig az érvényben lévő jogi és kataszteri szabályok szerint a temető és környéke Bákó megye közigazgatási területéhez tartozik, ezért Hargita megye prefektusának nincs hatásköre ott eljárni.

Hirdetés
6 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés