
Fotó: Pinti Attila
Elítéli és tűrhetetlennek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy szélsőséges nacionalisták gyalázták meg szombaton az úzvölgyi katonatemetőt és az ott nyugvó hősök emlékét. Mint a szerkesztőségünknek is elküldött állásfoglalásban írják, a szombati események elítélése mellett mindenben támogatják Csíkszentmárton önkormányzatát, hogy kezdeményezze a törvényes rend visszaállítását.
2023. július 10., 10:312023. július 10., 10:31
2023. július 10., 10:362023. július 10., 10:36
Idén tavasszal jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe. Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki a 150 fakereszt – szintén engedély nélkül, törvénytelenül – emlékeztetnek az előzményekre és a szombati történésekre.

Ismét az úzvölgyi haditemetőre irányul a figyelem, miután románok egy csoportja arra készül szombaton délután, hogy fakereszteket rakjon az eltávolított betonkeresztek helyére. A Székelyhon a helyszínről tudósít.
„Az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag azokon a magyar közösségi vezetőkön múlott, akik arra intették a magyarokat, hogy ne álljanak bele a provokációba” – olvasható a Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök által aláírt állásfoglalásban.

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a polgármester.
Mint fogalmaznak, Csíkszentmárton önkormányzata élén Birtalan Sándor polgármesterrel egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és most is erre készül.

Aki követte a szombati úzvölgyi eseményeket, nyilván van véleménye a román parcella „feltámasztásáról”. De kivel egyezik az álláspontunk, ki gondolja másként, hányan vannak így és úgy? Szavazzunk.
„Az RMDSZ minden segítséget megad az önkormányzatnak és mindent elkövet azért, hogy megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak” – zárul az állásfoglalás.

Fakeresztekkel érkeztek román szélsőséges csoportok szombaton az úzvölgyi haditemetőhöz, hogy a június végén elbontott betonkereszteket és emlékművet valamilyen módon pótolják. Nos, ezt a módot ítélhetjük meg, ha végignézzük az eseményen készült fotókat.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
3 hozzászólás