
Elkezdődött az értelmi sérülteknek is az új tanév
Fotó: Baricz Tamás Imola
Továbbra is keresik a megoldást a gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő központban. A Gyergyószentmiklóson húsz éve létesült Napsugár az esőben Egyesület által működtetett napközi működése került veszélybe. A jelen helyzetről az intézmény vezetőjével beszélgettünk.
2017. szeptember 19., 10:552017. szeptember 19., 10:55
Legutóbb arról számoltunk be, hogy az a kisbusz is veszélyben volt, amely a környező településekről a sérülteket szállította. A pénzügy kilátásba helyezte a lefoglalását, ugyanis működési engedély hiányában az önkormányzatok nem tudtak szerződést kötni, így a sérültek utáni fejkvótát sem tudták utalni az egyesületnek.
A tanévkezdés nem mondható zökkenőmentesnek, az értelmi sérülteket foglalkoztató napköziben az 50 beíratott értelmi sérült gyerek és fiatal nem a megszokott kerékvágásban tölti mindennapjait.
A fejlesztésük ebben a felállásban nagyon nehéz. Az egyesületnél dolgozó három szakember mellett a tanfelügyelőség alkalmazásában lévő három pedagógus van a sérültekkel. A kilátástalan helyzet miatt öt szakember hagyta el a fejlesztő központot.
– mondta Csata Kinga, az intézmény vezetője.
A Napsugár az esőben Egyesület 1997-ben azzal a céllal jött létre, hogy javítson az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek helyzetén, illetve segítséget nyújtson családjaiknak. A szülők gyűjtésbe kezdtek, felhívásukra sokan felfigyeltek. „Összefogtak a város a lakói, az intézmények, Hargita megyei cégek, magánszemélyek, a kollégák külföldön élő ismerősei, régi osztálytársak, barátok, és segítettek abban, hogy az állam felé a 18 ezer lejes tartozást meg tudjuk adni. Jólesett, hogy az emberek felfigyeltek a problémánkra, és segítettek, amit a gyerekek nevében is nagyon köszönünk. Tervezzük, hogy nyilvánosan, név szerint is köszönetet mondjunk támogatóinknak” – mondta Csata Kinga.
A szülők hozzáállásáról is szólt, mint mondta, nem egyformán reagáltak a kialakult helyzetre. „Vannak, akik felmérték a súlyát a problémának, és aktívan segítenek, anyagi támogatást is nyújtottak, de ebben az időszakban a bátorítás is jól esik. Viszont vannak olyan szülők is, akik nem hozzák gyereküket. Hiányoznak a fiatalok, különösen azok, akik szinte húsz éve járnak ide”.
„Jelen pillanatban arra keressünk megoldást, hogy az intézmény létét biztonságban tudjuk. Kilátástalannak tűnik, hogy egyesület működtesse továbbra is. Sajnos, a nonprofit szervezetek ellehetetlenítése zajlik a mostanság. Azt szeretném, ha – akárcsak korábban – az önkormányzathoz tartozna a személyzet. A városvezetéssel már tárgyaltunk ebben az ügyben, én remélem, hogy megtaláljuk a megoldást. Szinte látom az alagút végét” – ismertette Csata Kinga.
Hozzátette, emellett az egyesület továbbra is pályázna, viszont a személyzet csak úgy lenne biztonságban, ha az önkormányzathoz tartozna, illetve a községek önkormányzatai továbbra is szerződés, fejkvóta alapján hozzájárulnának a napközi működéséhez.
– mondta az intézményvezető. A különböző engedélyek, köztük a tűzoltósági, működési engedély beszerzése is folyamatban van, de előreláthatóan hosszú időt vesz igénybe – tette hozzá.
A szülői közösség felhívása
Válságos helyzetbe került a gyergyói fogyatékos gyerekekkel foglalkozó napközi! Kérjük minden együtt érző honfitársunk segítségét, hogy legyen ahová a mi gyerekeink is menjenek a következő tanévben. Bízunk benne, hogy ez együtt sikerülni fog! Szeressétek a gyerekeiteket és szeressétek a mieinket is! Az adományokat a következő számlaszámon fogadjuk: RO52RZBR0000060011368051.
Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!