Negyven újszülöttet hagytak tavaly a kórházakban

Hargita megyében az elmúlt év folyamán negyven újszülöttet hagytak ott szüleik a kórházakban. A gyermekek egy részét hivatásos nevelőszülőknél helyezték el, de sokat közülük visszafogadtak a szülők is.

Kovács Attila

2011. március 11., 12:332011. március 11., 12:33

2011. március 12., 20:342011. március 12., 20:34

A legtöbb, hét elhagyott gyermek Csíkszeredából származik

A Hargita megyei önkormányzat pénteki ülésén ismertették a tavaly a kórházakban hagyott gyermekek helyzetét. Mint az Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetője által ismertetett jelentésből kiderül, 2010-ben 40 gyermeket hagytak Hargita megyei kórházakban születésük után. Huszonegy esetben sikerült megtalálni a szülőket, akik visszafogadták az újszülötteket, 17 gyermeket hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el. Két gyermeket még nem lehetett az év végén kiengedni a kórházból, egy esetben pedig még zajlott a gyermek személyazonosságának megállapítása. A legtöbb, hét elhagyott gyermek Csíkszeredából származik, a listán szerepel még Csíkszentgyörgy, Csíkszentmárton, Csíkkozmás, Székelyudvarhely és Parajd is.

Pozitívumnak nevezte az igazgató, hogy csökkent a különböző védelmi formákat élvező gyermekek száma, ez jelenleg 1100 fő. A helyzet javítása érdekében sok civil szervezet tevékenykedik, amelyek támogatást is kaptak a megyei önkormányzattól – emelte ki az igazgató. Csökken a nevelőszülőkhöz kerülő gyermekek száma is, ez a 2009-es 21-ről tavaly 17-re módosult.

Az igazgatóság szociális munkásai egy olyan megelőző tevékenységet is folytatnak, melynek során azokat az anyákat keresik fel, akik több alkalommal hagyták el gyermekeiket – őket a nem kívánt terhességek megelőzésére igyekeznek felkészíteni. Megyeszerte 1500 olyan gyermek van, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik – a gyermekek számára az igazgatóság a helyi önkormányzatok segítségét kérte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés