
Fotó: Barabás Ákos
Vérünkben van a vállalkozás?! És a jótékonyság is? címmel tartott konferenciát szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ). A székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében lebonyolított rendezvényen egyebek közt az is kiderült, hogy az udvarhelyszéki vállalkozók dominálják a Hargita megyei piacot.
2017. november 26., 18:292017. november 26., 18:29
„Sorstársak vagyunk, bármelyik felén is üljünk a tárgyalóasztalnak” – fordult a meghívottakhoz Nagy György, az UKKSZ elnöke. Mint mondta, szövetségük jót és rosszat is kapott az elmúlt huszonöt évben, legfőbb céljuk most is a megmaradás és a megerősödés. Ehhez fontosak a támogatások, amelyeket egyebek mellett a magyar államtól, a megyei tanácstól és a kapcsolódó intézményektől, illetve az udvarhelyi polgármesteri hivataltól kapnak. Lényegesnek tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a vállalkozók jótékony oldalát is megismerjék az emberek, így egy ezt szemléltető kisfilmet is bemutattak a jelenlévőknek.
Fotó: Barabás Ákos
Gálfi Árpád polgármester örömét fejezte ki, amiért a vállalkozók annak idején szövetségbe tömörültek és most is közösen gondolkodva próbálnak fejlődni, erősíteni a térség gazdasági értékét. Ezt a hivatal is segíteni kívánja.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, bármennyire is kiszámíthatatlanok is a román törvények, egymásban bízva, egymáson segítve át lehet vészelni a nehéz helyzeteket. Az UKKSZ-szel való jó együttműködésük megköszönéseként Bíró Barna Botonddal, a megyei önkormányzat alelnökével közösen emléklapot nyújtottak át Nagy Györgynek.
Fotó: Barabás Ákos
„A vállalkozók mind Magyarországon, mind Romániában a nemzetstratégia legfontosabb művelői, alakítói. Így van ez a kis- és középvállalkozások esetében is. Ez különösképpen igaz Székelyföldre, ahol a nagy beruházások hiányában a kkv szektor az, ami a vállalkozói szférát adja” – vázolta meglátását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, a rendezvény társszervezője. Úgy véli, noha Székelyföld a Kárpát-medence perifériáján található, tenni kell azért, hogy magyarságunkat megőrizve minél inkább felzárkózzunk az ország többi részéhez, bekapcsolódjunk a Kárpát-medencei gazdasági életbe. Ehhez azonban egyebek mellett
Fotó: Barabás Ákos
Az elmondottak ellenére szép jövőt jósolt a térségnek, mivel az itteni vállalkozók Magyarországon is otthon vannak, így nemzetközi kapcsolatokat ápolnak. A cégvezetőknek a gazdasági autonómia megteremtésére kell törekedniük. Szász ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ha lassan is, de a helyi, illetve az anyaországi tőke is megfelelő stratégiai ágazatok felé irányul. Ez alatt a térségi mezőgazdaságot, az erdőgazdálkodást, az energetikai fejlesztéseket, a kommunális szolgáltatásokat és a turizmust értette. Emellett az infokommunikációs technológiákba, valamit a kutatásfejlesztési innovációs tevékenységekbe való befektetéseket is említette. „Egy prosperáló székelyföldi gazdaság nemcsak a térségi szereplőknek kedvez, hanem a magyar és a román gazdaság egészének” – fogalmazott. Az NSKI elnöke egyébként úgy látja, hogy a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően a gazdasági teljesítmény és a jövedelmek is növekednek térségünkben. Mindemellett
Szász kijelentette, a vállalkozóknak gazdasági téren is lokálpatriótaként kell gondolkodniuk. Áldozatokat kell hozniuk a helyi oktatás megszervezése, a kultúrára, az egészségügy, a szociális ellátások és a közszolgáltatások érdekében – véli Szász.
Fotó: Barabás Ákos
Lepsényi István, a magyar nemzetgazdasági minisztérium államtitkára először a javuló anyaországi helyzetről beszélt, majd a helyi cégvezetőkkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta, akiknek segítséget is ajánlott. Úgy látja, ha fejlesztésekről beszélünk, elengedhetetlen az innováció.
Az udvarhelyszéki vállalkozók egyértelműen dominálják a Hargita megyei piacot – jelentette ki az általuk végzett kutatást ismertetve Geréb László, a REGA Egyesület elnöke.
Fotó: Barabás Ákos
A vizsgálatból az is kiderült, hogy elsősorban kereskedelmi térség vagyunk, az ipari jellegű tevékenységek nagyon visszaestek az elmúlt időszakban. Székelyudvarhely legjobban teljesítő cégei esetében óriási árbevétel-növekedésről lehet beszélni az elmúlt évekre vonatkozóan. Volt, aki megötvenkétszerezte árbevételét. Egy felmérésből az is kiderült, hogy az udvarhelyi vállalkozók többsége saját ügyességének tulajdonítja cége működését. A tulajdonosok szerint a térség nagy hátránya a szűk piac és a kevésbé fizetőképes kereslet. A legnagyobb segítség a munkaerőhiány csökkentésében kellene nekik.
Díjat kaptak
Az ünnepség részeként két vállalkozói díjat adtak át: egyikkel Gálffi Dezsőt, a másikkal pedig Boros Csabát jutalmazták. A konferencia jó hangulatú gálavacsorával végződött.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!