
Paradicsomtermesztés Udvarhelyszéken. Jövőre még több termelőt vonnának be a programba
Fotó: Barabás Ákos
Egyenként 3000 eurós támogatást kaptak azok az udvarhelyszéki paradicsomtermesztők, akik a helyi rossz időjárási viszonyok ellenére bekapcsolódtak a kormány által meghirdetett programba. Feladatuk az volt, hogy legalább két tonna paradicsomot értékesítsenek szezonon kívül.
2017. november 30., 21:282017. november 30., 21:28
Legalább két tonna paradicsomot kellett megtermeszteniük a gazdáknak egy tízáras területen, amit április-májusban vagy október utolsó hete és december 20-a között kellett értékesíteniük. A feltételek teljesítése után háromezer eurós támogatást kaptak a kormánytól.
Hargita megyében a jellemzően hideg időjárás miatt csak Udvarhely, illetve Székelykeresztúr környéki gazdák kapcsolódtak be a programba – Máréfalváról, Alsóboldogfalváról, Malomfalváról és Bögözből –, ők az őszi időszakra vállalták az értékesítést – tudtuk meg Török Jenőtől, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság vezetőjétől. Mint mondta, már novemberben sikerült értékesíteniük az előírt mennyiséget, így az ezt igazoló dokumentumok leadása után meg is kapták a szubvenciót.
– újságolta. Hangsúlyozta, igazi sikerként lehet elkönyvelni az eredményt. Félő volt ugyanis, hogy a hideg időjárás miatt jelentősen megnőnek a termelők költségei – például sokat kell fűteni a fóliaházakat –, ezért idén kevesen csatlakoztak a programhoz, de reméli, hogy jövőre másképp lesz.
Fotó: Barabás Ákos
Bölöni Ferenc, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság udvarhelyszéki vezetője szintén pozitívan értékelte a gazdák eredményeit. „Ilyenkor mindig öröm látni a jó eredményeket, hiszen a négy udvarhelyszéki gazda közül senki sem számított arra, hogy már novemberben értékesíteni tudják a két tonna paradicsomot. Noha mindenki nagyon várta, mégis
Meg is vannak elégedve” – fogalmazott. Rámutatott, az igazgatóság el is kezdett egy programot, amelyben a zöldség- és gyümölcstermesztésről tájékoztatják a gazdákat. A képzéseken természetesen különös hangsúlyt fektetnek a paradicsomtermesztésre, mert úgy tapasztalták, hogy nagy szükség van az ezzel kapcsolatos szakmai tudás átadására. Beszélni fognak a különböző fajták előnyeiről, a palántázásról, a betegségekkel szembeni védekezésről, illetve a növények fóliasátorban való neveléséről is.
„Biztos vagyok benne, hogy jövőre legalább tíz-tizenöt személy bekapcsolódik a kormányprogramba. Én arra bátorítok mindenkit, hogy gondolja át a lehetőségeit, és ha jónak látja, kezdjen bele a paradicsomtermesztésbe. Persze a déli megyékben élőknek előnyösebb a támogatási program, de mi bebizonyítottuk, hogy nálunk is meg lehet felelni a követelményeknek, különösebb erőfeszítés nélkül” – fogalmazott Bölöni.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
szóljon hozzá!