Május végére elkészülhet az etédi múzeum
Fotó: László Ildikó
„Előre megfontolt szándékkal” vásárolta meg, illetve fogott bele az egykori járomkészítő házának felújításába az etédi önkormányzat: skanzen jellegű múzeummá szeretnék alakítani, amelyben a vidékre jellemző antik tárgyakat állítanak ki. Egyebek mellett itt lesz majd megtekinthető az egyedinek számító timbora hangszer, illetve a küsmödi kerámia is.
2024. április 21., 09:042024. április 21., 09:04
Noha korábban működött falumúzeum Etéden a néhai tanítónak, Gagyi Lászlónak köszönhetően, sajnos időközben a régiségekből álló örökségének túlnyomó része elveszett, így lassan elkezdtek feledésbe merülni a vidékre jellemző sajátos tárgyak. Szilveszter Attila etédi polgármester azonban úgy gondolja, hogy „a múltunkat ismerni kell, sőt át kell örökíteni a következő generációk számára, hiszen az jelenti a jövőnk alapját” – ezért is javasolta az önkormányzatnak egy új múzeum létrehozását.
A képviselő-testület két éve hozott határozatot arról, hogy a polgármesteri hivatal megvásárolhatja az egykori járomkészítő házát a községközpontban, amely ideális helyszín lehet a létesítménynek.
Fotó: László Ildikó
Az épület azonban felújításra szorult, a helyi forrásokból finanszírozott külső és belső munkálatok jelenleg is zajlanak. Egyebek mellett
A lényeg, hogy eredeti állapotába állítsák vissza a házat. Mindezt a helyi szociális munkások, a hivatal munkatársai, illetve szükség esetén szakcég bevonásával valósítják meg. Hosszú távon egyébként az egykori csűr visszaépítését is tervezik.
Az elöljáró hangsúlyozta, nemcsak egyszerűen kiállítanák a vidéken jellegzetesnek számító tárgyakat a múzeumban, hanem úgy rendeznék be a felújított épület szobáit, hogy minden oda kerüljön, ahol egykor használták.
– magyarázta. Megfelelő helyre kerülne a szövőszék, a guzsalyok, a kemencénél lennének a bevetőlapátok stb.
Mindezek mellett bemutatnák az Orbán Balázs Székelyföld leírása című könyvéből is ismert, csak Etédre jellemző timbora hangszert, amelynek Gagyi László feljegyzései alapján történő újraalkotásában jelentős szerepet vállalt a polgármester. Ezt egyébként egy bikfalvi hangszerkészítő mester (Demeter Miklós) segítségével sikerült megvalósítani.
A látogatók betekintést nyernének majd az etédi orsókészítők, illetve a rézpor-mosók tevékenységébe. Ezen mesterségekről egyébként mind lehet olvasni Orbán Balázs leírásaiban is. Arra is van elképzelés, hogy szövést, varrást oktassanak a ház egyik termében.
Fotó: László Ildikó
A ház udvarán szeretnének kialakítani egy játszóteret, ahol csak hagyományos játékok lennének – ebben a hollókői példát követik. „Lényegében itt egy közösségi tér is lesz” – tette hozzá Szilveszter.
A polgármester arra kéri a helyieket, hogy segítsék őket a községben egykor jellegzetesnek számító tárgyak összegyűjtésében. Ezzel kapcsolatban a hivatal munkatársait érdemes keresni: Bardoczi Enikőt (0754-071954), Máthé Katalin Klárát (0754-282809) vagy Bertalan Tímea Alizt (0744-507127). Az elöljáró közölte, május végén már berendezve szeretnék átadni a közösségnek az új létesítményt.
A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.
Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz.
Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, körösvidéki, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Szerdán elérhetővé vált a platform, ahol igényelhetik az energiaszámlák kifizetésére biztosított állami támogatást az alacsony jövedelemmel rendelkezők. Az energiautalvány igényléséhez segítséget is kérhetnek az érintettek.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
Szerdai bejelentése szerint Nicușor Dan várhatóan a jövő év elején látogat az Egyesült Államokba.
Több mint 1500 hektárnyi mezőgazdasági terület vált egyszerűbben megközelíthetővé Szentegyházán, miután újjáépült a József út a Vadászok utca és a Csíki láz, valamint a benzinkút és a vasgyár között. A gazdák támogatása volt a legnagyobb cél.
szóljon hozzá!