Hirdetés
Hirdetés

Most még munkája sincs, de vállalkozása lesz – így nézne ki egy pozitív forgatókönyv ebben a keresztúri programban

A felmérések szerint sok az állástalan fiatal, aki nem is akar munkát vállalni. Illusztráció •  Fotó: Thomas Campean

A felmérések szerint sok az állástalan fiatal, aki nem is akar munkát vállalni. Illusztráció

Fotó: Thomas Campean

Számos olyan állástalan fiatal él Udvarhelyszéken, aki vállalkozna, de nem tudja, miként kezdjen hozzá. Ezen változtatna a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület egy célirányos programmal. Előbb felmérték a munka nélküli fiatalok gyengeségeit, majd képzéseken pótolnák a hiányosságokat.

Veres Réka

2018. január 30., 20:092018. január 30., 20:09

2018. január 30., 20:132018. január 30., 20:13

Vállalkozókká képezné a munkanélkülieket, diákokat, illetve a NEET-kategóriába, azaz a nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő fiatalokat a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület a StartUp Akadémia nevű programjával. Fodor Mózes, az egyesület elnöke elmondta, hogy a 2016-ban indított projektet magyarországi mintára hozták létre, céljuk pedig a hátrányos helyzetű, főként vidéki származású fiataloknak képzési lehetőséget adni. Ehhez első körben száz udvarhelyszéki 18–35 éves jelentkező vállalkozói képességeit mérték fel, és rálátást nyertek arra is, hogy szakmailag mennyire vannak felkészülve a munkavállalásra, illetve egy saját vállalkozás indításra.

A száz fiatal válaszából az derült ki, hogy többségük szeretne vállalkozó lenni, de nem tudja, miként kezdjen hozzá.

Egyrészt képzésekre van szükségük, hiszen e tekintetben nem tesznek szert megfelelő felkészültségre az iskolai évek alatt, másrészt pedig motiválni kell őket – magyarázta Fodor Mózes. A kérdéssorozat eredményeiből készített tanulmány szerint

a környékbeli fiatalok számára a legnagyobb problémát a bürokratikus ügyintézés okozza.

Többségük úgy véli, nincs tehetsége az értékesítés terén, nem tudják, hogyan kell eladni a termékeket, hiányosak a gazdasági és marketingismereteik, illetve az angol nyelv sem az erősségük. Az eredmények alapján az egyesület a nemzetközi partnerekkel együtt tananyagot állított össze, amihez online hozzáférést kap az a több mint húsz jelentkező, aki január 26-áig regisztrált a képzésre. Közülük kiválasztanak tízet, akiknek már konkrét elképzeléseik vannak az általuk tervezett saját vállalkozásról, és nekik személyesen, illetve

személyre szabottan adnak majd szaktanácsokat egyebek mellett arról, hogy miként indíthatják el cégüket,

hogyan állítsák össze a különböző dossziékat, de abban is segítenek, hogy miként készítsenek sikeres üzleti tervet. A képzés résztvevői magyarországi, görögországi, horvátországi és spanyolországi, hasonló célkitűzésekkel rendelkező fiatalokkal találkoznak majd áprilisban.

Hirdetés

Fodor elmondta, huszonöten jelentkeztek a képzésre, zömében környékbeliek, de van olyan is, aki Brassó megyéből.

A NEET fogalma

A NEET kifejezés – tehát a nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő fiatalokra vonatkozó angol betűszó – még a kilencvenes években jelent meg az Egyesült Királyságban, amikor az oktatásból lemorzsolódó 16–18 éveseket akarták integrálni a munkaerőpiacra. Később ezt kiterjesztették a 15–29 éves korosztályra. A NEET kérdése már rég foglalkoztatja a tagállamokat, hiszen Európa jövője éppen a 15–29 éves korosztályba tartozó több tízmillió európai fiatalon múlik.

Nem túl rózsás a hazai helyzet

Súlyos probléma a fiatalok munkanélkülisége Európában, az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) 2016-os kutatása szerint 2013-ban mintegy öt és fél millió 15 és 24 év közötti fiatal volt munkanélküli az öreg kontinensen – ez a legmagasabb arány az EU fennállása óta. Az Eurofound adatai szerint a tagországokban élő 15–19 éves NEET-fiatalok több mint nyolcvan százalékának nincs semmilyen munkatapasztalata. A 25–29 éves korosztály esetében a romániai arány sokkal rosszabb az európai átlagnál: a romániai NEET-ek több mint negyven százalékának nincs semmilyen munkatapasztalata, miközben az európai uniós átlag csak harmincszázalékos. Míg sok tagországban inkább az átmeneti munkanélküliség jellemző, Romániában az európai átlag fölött van azoknak a száma, akiknek hosszú távon nincs állásuk, többségük inaktív, illetve olyanok, akik kiábrándultak, és

noha munkaképesek, nem keresnek állást, mert azt gondolják, hogy úgysem találnának.

A kutatások szerint a NEET-státusznak hátrányos társadalmi következményei lehetnek, az elégedetlenség miatt, a bizonytalan jövő miatt növekedhet a fiatalkori bűnözés, de ezzel együtt a mentális és fizikai megbetegedések kialakulásának kockázata is növekszik, emellett gazdasági veszteséget is okoz az adott országnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés