A csíkszeredai népszámlálási biztosnak előzetesen feliratkozott mintegy háromszázhatvan személy közül a felkészítőkön és az azt követő vizsgákon csak kevesen jelentek meg, ezért a megyei statisztikai hivatalnak egy újabb – programon kívüli – vizsgát is kellett szerveznie. Közben utolsó fázisába érkezett az október 20–31. közötti népszámlálás és lakásösszeírás technikai előkészítése.
2011. október 17., 16:172011. október 17., 16:17
2011. október 17., 18:452011. október 17., 18:45
A számlálóbiztosok egyik fontos segédeszköze, a táska. Kedden kapják kézhez
A számlálóbiztosok kedden kapják meg a felkeresendő házszámok jegyzékét. Egy személyre legtöbb kilencven háztartás juthat. Csütörtökön indul az októberi nagy összeírás.
„A számlálóbiztos egyik legfontosabb feladata, hogy a népszámlálási íveket a kérdezés után a megkérdezett személlyel alá kell íratnia” – hívta fel a figyelmet rögtön a beszélgetés elején Abos Maria Elena, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal vezetője. Egy másik fontos tudnivaló – folyatta –, hogy nem szabad javítást eszközölni a kitöltendő íveken, elírás esetén a régi azonnal érvénytelenné válik, új papírt kell kitölteni.
Pótvizsga Csíkszeredában
Csíkszeredát leszámítva, Hargita megye minden közigazgatási egységében elegendő számú számlálóbiztos tette le a vizsgát, ők saját polgármesteri hivatalukban kedden kapják kézhez a felkeresendő házszámok listáját, illetve a népszámláláshoz szükséges kellékeket. A megyeszékhelyen az előzetesen jelentkező háromszázhatvan személy közül kevesen jelentek meg a felkészítőkön és a vizsgákon, ezért az utolsó pillanatban huszonhárom személy számára egy pótfelkészítőt kellett tartani. A szakemberek a vonatkozó jogszabály nem megfelelő értelmezésével magyarázzák a szokatlanul sok csíkszeredai visszalépőt: a számlálóbiztosi feladatra olyan személyek is jelentkeztek, akik munkanélküli segélyben részesülnek, ők viszont nem igényelhetik a napi bruttó 50 lejes juttatást.
Mindent a cenzusért
A pedagógusok esetében is csak az óvónők és a tanítónők tudnak részt venni az októberi nagy strigulázásban, mivel az összeíráskor csak az óvodákban, illetve elemi iskolákban lesz vakáció. Ezzel kapcsolatosan az oktatási minisztérium egy közleményt adott ki, amelyben arra kéri a tanfelügyelőségeket és iskolaigazgatókat, hogy a népszámlálás idejére eső oktatási napokon (október 20., 21., 31.) próbálják nélkülözni a számlálóbiztosi munkára jelentkező tanügyi alkalmazottaikat.
A külföldön élőket is számba veszik
A 2002-es népszámláláshoz képest idén a külföldre távozott személyek összeírása jelent számottevő újdonságot. A szakember szerint ezúttal azért van szükség számba venni a külföldön tartózkodó, tizenöt évnél idősebb, tehát már munkaképes személyeket, mert „csak így lehet a legpontosabban felmérni, hogy mekkora munkaerő dolgozik az ország határain túl”.
Az összeírás alatt külföldön tartózkodókról az otthon élő családtagok fognak adatokat szolgálni. „Két csoportra osztjuk, és ezáltal két típusú papírt használunk a külföldön élők összeírására: egyikre azok adatait vesszük fel, akik csak ideiglenesen tartózkodnak egy más országban, a másikra pedig azokat, akik huzamosabb ideje, tehát legalább tizenkét hónapja élnek külföldön” – magyarázza a statisztikai hivatal vezetője.
A személyes találkozás erőltetése
Egy számlálóbiztosnak 80–90 körüli lakcímet kell felkeresnie. Ez a szám viszont csalóka lehet – figyelmeztet Abos –, ugyanis a falvakon nem ritka, hogy egy házszám alatt több háztartás is található. A rendelkezésre álló tizenkét nap alatt minden háztartást fel kell keresni, ha első alkalommal nem találják otthon a lakókat, üzenetet kell hagyni, majd újra próbálkozni. Amennyiben nem sikerül kapcsolatba lépni a háztartás tulajdonosával, ezt az információt meg kell jelölni a számlálópapíron. Az országban – a magyarországi gyakorlattól eltérően – sem interneten, sem telefonon nem lehet kitölteni az íveket.
Félretájékoztatás történt
Közben a népszámlálás.ro internetes oldal szerkesztői arra hívták fel a figyelmet, hogy három erdélyi nagyvárosban – Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron – a statisztikai hivatal által tartott számlálóbiztosi képzésen félretájékoztatás történt.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták a statisztikai hivatal részéről akkreditált kiképzők, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. E szerint az ideiglenesen távol lévő, vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában, az üzletben lévő) családtagok nemzetiségéről nem lehet nyilatkozni. Ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek – hívják fel a figyelmet –, amelyeket a népszámlálási bizottság elfogadott.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!