
Volt csapat, melynek üstjében ezer porciónyi étel rotyogott
Fotó: Pethő Melánia
A tavalyinál kevesebb, összesen 34 csapat főzött a Gyergyószentmiklósi Városnapok részeként immár 8. alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyen. Ha a létszám kisebb is volt, az ízek változatossága legalább olyan gazdagnak bizonyult, mint máskor. A hangulatra sem lehetett panasz.
2017. december 03., 19:502017. december 03., 19:50
Már az is garancia volt az ízek sokféleségére, hogy
Saját, házi készítésű hústermékek, pástétomok, szalonnák is terítékre kerültek, de
Aki pedig az édesebbet szereti, az is kóstolhatott kedvére ízlésének megfelelőt, hiszen süteményekkel is versenybe szállhattak a háziasszonyok és a versenyző csapatok. Így
Természetesen egy sem maradt szégyenben, az utolsó falatig minden elfogyott. Habár az időjárás nem volt a legkedvezőbb, időnként esett és havazott is – a sétálóutcában több főzősátrat csak pallókon lehetett megközelíteni az összegyűlt esővíz miatt – ez nem nyomta rá bélyegét a hangulatra. Gyergyóiak és vendégek egyaránt jó hangulatban főztek, illetve falatoztak, amit persze segített a poharakba került italok kóstolgatása is, ami egy ilyen verseny természetes velejárója.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a legfinomabbakból kellett kiválasztani a legjobbakat. De azért megfontolandó tanácsokat is kaptak a szakácsok: „Az erdélyi konyha ízvilágban nagyon gazdag, ezen nem kellene változtatni. Hagyjuk meg a népi konyhát, ne akarjunk többet csinálni belőle. Ne akarjunk olyan dolgokat hozzáadni, ami nem illik bele. Nem kell megreformálni ezeket az ételeket, jól kell tudni főzni. Ennyire egyszerű.
– tanácsolta Németh József mesterszakács, zsűritag.
A süteményeknek is értő ítésze volt. Brindás János mesterszakács számára gyermekkori emlékeket is felidézett a kóstolás: „Régen, disznóvágáskor süteményt készítettek. A nagymamáknak volt ez a feladata. Ők készítették a fánkot, estére a rétest, a hájas tészta pedig másnap került az asztalra” – mondta.
Miklós püspök a pusztavámi versenyzőkkel érkezett. A zsűrizésnél is képviselte csapatát
Fotó: Pethő Melánia
A „száraz termékek”, vagyis a szalonna, kolbász, szalámi, sonka mustrájának társszervezője a Gyulahús Kft. volt. A Gyuláról érkezett Hajduk Zoltán zsűritag elmondása szerint
Ahhoz képest, hogy első alkalommal szervezték, elvárásokon felüli érdeklődést tapasztaltak. Versenybe szálltak gazdák, háziasszonyok, akik saját fogyasztásra készítették a bemutatott húsételeket, de hústermék-gyártó cégek is, amelyek házi jellegű termékeket állítanak elő. A termékek közül nem egy „kiváló húsipari termék” minősítést kapott.
Az Erdélyi Népi Ízőrző Lovagrend volt a kocsonyamustra társszervezője. A lovagrendet képviselő Jánossy Alíz hangsúlyozta,
A kocsonyamustra nem csak konkrétan a kocsonyáról szólt, ide sorolták be az olyan friss disznóhúsból készült étkeket, mint a véres vagy a májas hurka, májkrém, tepertő, illetve bármilyen „kence”, amibe valamilyen sertéstermék került. Ilyen volt például a kolbászos túrókrém.
Simon Tamás, a magyarországi Szabadtűzi Lovagrend nagymestere is számos ételt megkóstolt. Így értékelt: „Nagyon sok helyi specialitással találkoztunk.
Több, nagyon jellegzetes disznótoros ételt kóstolhattunk. Hogy mégis mi döntött egyik vagy másik csapat javára a versenyben, az nem csupán az íz volt. A magyar ember először a szemével eszik. Lényeges a csomagolás, a terítéssel félsikert lehet elérni. A készítés folyamatát is követtük. A standok feldíszítése, a csapatok megjelenése, a higiéniai szempontok is számítottak. Nem követeltünk a vendéglőkben elvárt szigorú előírásokat, de azért szeretjük, hogyha tisztán és rendesen dolgoznak a csapatok.”
Díjazott főzőcsapatok, háziasszonyok
A VIII. Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny fődíját, a vándorserleget a magyarországi Pusztavámról érkezett Vadkanok nevű csapatnak ítélte a zsűri. A levesételek kategóriájában az első díjat a Salamonos Mini Ízvarázslók nyerték, második helyen a Polgári Ízek Őrzői csapat végzett, a harmadik legjobbnak pedig az ülkei Ü.S.T.B.E. nevű csapat főztjét értékelte a zsűri. Ebben a kategóriában a Viridis Gyilkos-tó csapata lett a különdíjas.
Káposztás ételek kategóriájában a legjobbnak Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapata bizonyult, a második helyezett a Ben-Com-Mixt, míg a harmadik legjobb a Székely Fogás csapata lett. A kategória különdíjasa a Csíkszentmiklósi Hentesek csapata lett.
Húsos ételek kategóriában legjobbnak a pusztavámi Vadkanok csapat főztjét értékelte a zsűri, a második helyet a Salamonos Ízvarázslóknak, míg a dobogós harmadik helyezést a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács csapatának ítélték oda. A kategória különdíjasai: a Benedek Húsüzem, a Gyergyói Tűzoltók és a Prolegis csapatok.
Sütemények kategóriában a legjobbnak a Ben-Com-Mixt csapat készítményeit találták az ítészek, a második helyen a szépvízről érkezett Faluvégi menyecskék nevű csapat végzett, a harmadik helyezést Jánosi Mária háziasszonynak ítélték oda. Különdíjat kapott ebben a kategóriában a Kolping család és az EKE Ízek nevű csapat, illetve Fodor Mónika.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
szóljon hozzá!