Megnyerte az államfőválasztás második fordulóját Klaus Johannis, aki a részeredmények szerint a voksok mintegy 66 százalékát gyűjtötte be. Ellenfele, a PSD-s Viorica Dăncilă mindössze öt megyében tudott győzni, az ország déli részén, így a PNL támogatta Johannis fölénye több mint meggyőző.
2019. november 25., 10:332019. november 25., 10:33
2019. november 25., 10:392019. november 25., 10:39
A Hotnews.ro hírportálnál összesíttették a részeredményeket, amelyek alapján elkészítették az elnökválasztás interaktív térképét. Több mint 19 ezer szavazókörzet eredményeit dolgozták fel (99,89 százalék), azaz több mint 9 millió 830 ezer voksot. Ezek szerint Johannis a szavazatok 66,06 százalékát kapta (6 492 012 voks), Dăncilă pedig 33,94 százalékot (3 337 278 szavazat).
Az interaktív térképen a megyékre kattintva láthatjuk azok eredményeit. Székelyföldön elsöprő győzelmet aratott Johannis, Maros, Hargita és Kovászna megyében egyaránt 70 százalék fölött szavaztak rá.
A részvételi arány már más kérdés, míg Maros megyében a szavazásra jogosultak több mint 42 százaléka az urnák elé járult, addig Hargita és Kovászna megyében ez az arány kicsivel meghaladja a 20 százalékot.

Kelemen Hunor szerint a romániai elnökválasztás második fordulója után közzétett exit poll felmérések azt az eredményt jelzik, amelyre mindenki számított.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága fogja kielemezni a vasárnapi államelnök-választás eredményeit – írja az Agerpres hírügynökség Viorica Dăncilă Románia tévében tett nyilatkozatára hivatkozva. A PSD elnöke azt mondta, egyesek a lemondását kérik, de nem fogja ezt megtenni.

A romániai elnökválasztáson a belföldön leadott szavazatok csaknem 95 százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Johannis jobboldali államfő nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!