
A magánházaknál már működik, a lakónegyedekben októbertől kezdődik a szelektív hulladékgyűjtés Marosvásárhelyen. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Októbertől Maros megyében mindenkinek lehetősége lesz szelektíven gyűjteni a szemetet, ugyanis megkötötték a szerződést a 2-es övezetre is, amely Marosvásárhelyt és a környező falvakat foglalja magába. Az új szolgáltató színrelépésével a lakónegyedekben is elkezdődhet majd a különböző szeméttípusok szelektív gyűjtése és szállítása.
2022. június 28., 21:592022. június 28., 21:59
Szemétgyűjtés és -szállítás szempontjából Maros megye hét övezetre oszlik, eddig hatra volt szerződés az integrált hulladékrendszer részeként, most pedig harmadik nekifutásra sikerült megkötni a 2-es övezetben is, amely Marosvásárhelyt és a körzetét foglalja magába – számolt be Tóth-Brezovszky Andrea, a hulladékkezelésért felelős Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója.
A június 21-én aláírt szerződés értelmében a 2-es zónában új szolgáltató, a kolozsvári bejegyzésű, osztrák érdekeltségű Brantner–Veres Company felel majd a köztisztaságért.
– ismertette Tóth-Brezovszky Andrea, hangsúlyozva, ez azt jelenti, hogy októbertől Maros megye minden településén lehetőség lesz szelektíven gyűjteni és elszállítani a szemetet.
Megtudtuk, hogy a 2-es övezet a legnagyobb, a megye lakosságának körülbelül egyharmadát jelenti, innen gyűl a legjelentősebb mennyiségű hulladék is.
A községek között főleg a Marosvásárhely környéki települések vannak, de a felső-nyárádmenti községek is ide tartoznak, valamint a Maros mentén Marossárpatak, Gernyeszeg, Nagyernye, Mezőpanit, Marosszentkirály, Marosszentanna.
Marosvásárhelyen a magánházaknál egy ideje már működik a szelektív hulladékgyűjtés, az Ecolect ügyvezető igazgatója szerint pedig látszik, hogy a lakosságnak óriási igénye van erre, most ezt fejlesztik tovább:
Októbertől a lakónegyedekben is működni fog a szelektív hulladékgyűjtés, a tömbházaknál újrahasznosítható hulladékok tárolására alkalmas szemeteseket helyeznek ki.
A 77 millió lej értékű szerződést öt évre kötötték a Brantner–Veres Companyvel, továbbá azt is lehet tudni, hogy év végéig biztosan nem emelkedik a szemétdíj.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!