Megköttetett a szerződés a regionális hulladéklerakóért

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere, illetve Borboly Csaba, Hargita Megye tanácselnöke aláírásukkal szentesítették, hogy Remete átadja, illetve a megye használatba veszi azt a 20 hektáros területet, ahol majd az Európai Únió által megkövetelt környezetvédelmi normáknak megfelelő létesítmény megépülhet.

Gergely Imre

2009. november 11., 22:162009. november 11., 22:16

2009. november 11., 23:282009. november 11., 23:28

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ez az esemény – ahogy a két fél is hangsúlyozta – hatalmas jelentőségű a csíki és a gyergyói régió számára. A hulladéklerakó a két térség minden lakójának előnyös lesz, nem kell majd a szemetet jóval drágábban más megyékbe szállítani.  A regionális hulladéklerakónak a tervek szerint 2012-ig kellene elkezdenie a működését, ez az a határidő amíg a jelenlegi szeméttelepeket fel kell majd számolni, így a Csíkszeredait és Gyergyószentmiklósit is.
Az aláírásig azonban hosszú volt az út. 2004-ben kezdődött el az a munka, ami az első szerződés aláírását eredményezte. A hulladéklerakó  lehetséges helyszíneiként húsz Hargita megyei települést vettek számításba, de a kezdeményezők sorra a helyi lakosság ellenállásába ütköztek. Néhol már a helyi tanácsok is elutasították, máshol, például Csíkszenttamáson népszavazással mondtak nemet az építkezésnek.
A remeteiek viszont szintén népszavazáson, elsöprő többséggel egyeztek bele abba, hogy itt legyen ez a létesítmény. A szeptember végi referendumon a választópolgárok 57százaléka járult az urnákhoz, és ebből  83,6 százalék voksolt arra, hogy a községben épüljön fel Hargita megye központi hulladéklerakója. Ez a régió első ilyen jellegű létesítménye lesz. Míg a korábban tervezett helyszíneken a lakosságot megfélemlítette az esetleges talajvízszennyeződések, a rágcsálók, a guberáló vadállatok és emberek megjelenése, a szagok vagy a megnövekedő forgalom veszélye, Gyergyóremetén sikerült eloszlatni ezeket az aggodalmakat.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az illetékesek elmondták, nincs ok a félelemre, sőt a hulladéklerakó építése egyedülálló gazdasági fejlődést is hozhat a községnek.
Miután környezetvédelmi és talajvizsgáló szakemberek megvizsgálták a kijelölt területet, sikerült megegyezni a földek tulajdonosaival is a telkek áráról. A Gyergyóremete központjától hat kilométernyire északra, Várhegy irányában fekvő, húsz hektáros területen felépülhet a regionális szelektív hulladéktároló. Ez amellett, hogy környezetvédelmi szempontból minden előírásnak megfelel majd, az újrahasznosítható és értékesíthető hulladékot feldolgozza és a maradék háztartási hulladékot komposztálja, de ugyanakkor a tervek szerint biogáz előállításra is alkalmas lesz. Gyergyóremetének ez munkahelyeket, jobb utakat, és más jelentős gazdasági előnyt is hoz. Pár éven belül megépül egy kerülőút, ezzel pedig Ditrót és Remetét elkerülik majd a szemétszállító teherautók. Hargita megyének pedig 20-30 évre megoldódnak a hulladéktárolási gondjai.

Az aláírás alkalmával elhangzott, a befektetést európai úniós forrásból fogják majd kivitelezni, a projektet pedig a Megyei Tanács fogja benyújtani Brüsszelbe. A dokumentáció előkészítése mintegy másfél millió euróval terheli meg a megye jövő évi költségvetését, de a hozadéka ennek sokszorosa lesz.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A dokumentum aláírása után arra koccintottak, hogy fél év múlva majd az alapkőletételen, 2012-ben pedig a hulladékfeldolgozó avatásán pezsgőznek. Laczkó Albert Elemér hozzátette: nagy felelősség ez a megállapodás a község lakói előtt. Ha a létesítmény nem olyan lesz, amilyennek a remeteieknek megígérték, akkor őneki és a község jelenlegi tanácsosainak mennie kell nem csak a tisztségből de Gyergyóremetéről is. Éppen ezért minden apró mozzanatra odafigyelnek, minden egyes környezetvédelmi szabályozást a legszigorúbban betartatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
2026. október 04., vasárnap

Ketten sérültek meg egy balesetben Gyergyóalfaluban, egyikük beszorult az autóba

Lesodródott az úttestről egy személygépkocsi vasárnap délután Gyergyóalfaluban. A baleset nyomán ketten megsérültek, egyikük a roncsba szorult.

Ketten sérültek meg egy balesetben Gyergyóalfaluban, egyikük beszorult az autóba
2026. október 04., vasárnap

Belépőt is lehet váltani a gyergyóalfalvi kultúrház új honlapján

Hiánypótló online felületet hozott létre a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központ. Az új honlap célja, hogy az intézmény programjai a mai igényeknek megfelelően, könnyebben elérhetők legyenek a közösség számára.

Belépőt is lehet váltani a gyergyóalfalvi kultúrház új honlapján
Hirdetés