
Sándor Árpád. Új programokat is terveznek
Fotó: Sándor Csilla
Sándor Árpádot nevezte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita Megyei Művészeti Népiskola élére a következő három évre. A menedzser lapunknak elmondta, céljai között szerepel többek között, hogy az iskola diákjainak minél több fellépési lehetőséget biztosítsanak.
2018. január 26., 12:572018. január 26., 12:57
Novemberben zajlott le a versenyvizsga és
A megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleménye szerint ez alkalommal Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácsának elnöke azt mondta, októbertől tartó
Ebben az évben az ifjúság lesz az intézmény tevékenységének fókuszában.
– mondta a sajtószolgálat szerint Sándor Árpád. Hozzátette, a következő időszakban a megye teljes lakossága körében népszerűsíteni szeretnék a helyi hagyományokat és kultúrát, ezért igyekeznek elérni azokba a városokba és községekbe is, ahol eddig az intézmény nem biztosított képzéseket.
A művészeti népiskola vezetője továbbá kiemelte,
Eddigi programjaik mellé két tábort is terveznek: nyáron a vonós hangszerek kedvelőinek szerveznek intenzív oktatással táborozási lehetőséget, a nyár végén pedig a kézműveskedést kedvelőknek hoznak létre szintén tábort. Ezek gyermekek és felnőttek számára egyaránt nyitottak lesznek.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!