Hirdetés
Hirdetés

Megkapta a kinevezést a Hargita Megyei Művészeti Népiskola élére Sándor Árpád

Sándor Árpád. Új programokat is terveznek •  Fotó: Sándor Csilla

Sándor Árpád. Új programokat is terveznek

Fotó: Sándor Csilla

Sándor Árpádot nevezte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita Megyei Művészeti Népiskola élére a következő három évre. A menedzser lapunknak elmondta, céljai között szerepel többek között, hogy az iskola diákjainak minél több fellépési lehetőséget biztosítsanak.

Székelyhon

2018. január 26., 12:572018. január 26., 12:57

Novemberben zajlott le a versenyvizsga és

január 22-én írták alá a következő három évre Sándor Árpád menedzseri kinevezését a Hargita Megyei Művészeti Népiskola élére.

Hirdetés

A megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleménye szerint ez alkalommal Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácsának elnöke azt mondta, októbertől tartó

ideiglenes kinevezése során Sándor Árpád bizonyította, hogy irányítása alatt jó kezekben van a népiskola.

Ebben az évben az ifjúság lesz az intézmény tevékenységének fókuszában.

Idézet
Nem csak a diákjaink számára szeretnénk új képzéseket indítani, hanem az oktatóknak is, hogy ezáltal egyre professzionálisabb oktatásban részesülhessenek a tanulóink

– mondta a sajtószolgálat szerint Sándor Árpád. Hozzátette, a következő időszakban a megye teljes lakossága körében népszerűsíteni szeretnék a helyi hagyományokat és kultúrát, ezért igyekeznek elérni azokba a városokba és községekbe is, ahol eddig az intézmény nem biztosított képzéseket.

A művészeti népiskola vezetője továbbá kiemelte,

szeretnének minél több fellépést szervezni a népiskola diákjai számára, hogy meg tudják mutatni az érdeklődőknek, milyen tevékenység zajlik az intézménynél.

Eddigi programjaik mellé két tábort is terveznek: nyáron a vonós hangszerek kedvelőinek szerveznek intenzív oktatással táborozási lehetőséget, a nyár végén pedig a kézműveskedést kedvelőknek hoznak létre szintén tábort. Ezek gyermekek és felnőttek számára egyaránt nyitottak lesznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
Hirdetés