
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az elmúlt két hétben gyorsabb ütemre kapcsoltak a Maros megyei háziorvosok, hiszen megérkeztek a megyének kiutalt vakcinák, amelyeket beadtak az oltásokkal elmaradt 1600 gyereknek.
2017. augusztus 09., 18:432017. augusztus 09., 18:43
A Maros megyei háziorvosok jelentései alapján néhány nap alatt mintegy 1600 kiskorú kapta meg a többek között a kanyaró ellen védelmet nyújtó szérumot, a számok alapján pedig ez azt jelenti, hogy a ROR-oltással elmaradt gyerekek több mint 23 százalékát immunizálták. Ez a hármas hatású vakcina tartalmazza a kanyaró (románul rujeolă, latinul morbilli), a járványos fültőmirigy gyulladás vagy mumpsz (románul oreion) és a rózsahimlő (románul rubeolă) elleni védőszérumot, ezek kezdőbetűinek mozaikszavából alkották az oltás nevét: románul a ROR (rujeolă, oreion, rubeolă), magyarul a MMR (morbilli, mumps, rubeola) használatos.
ebből 3700-at osztottak ki a háziorvosoknak. A statisztika szerint a múlt hónap közepén 7200-nál is több gyerek szerepelt a kimutatásokban, aki nem kapta meg a védőoltást, közülük 1595-öt oltottak be az elmúlt két hét alatt. A szakemberek szerint az elmaradás behozása jó ütemben halad, figyelembe véve, hogy a vakáció és a szabadságolások időszaka van.
A 9–11 hónaposok között 809 gyerek szerepel, közülük 277-en kaptak védőoltást, az 1–4 évesek között 2118-an szerepelnek és 526-an kapták meg a vakcinát, az 5–9 évesek kategóriájában 1546-an szerepelnek és 294-et oltottak be – mindezek a számok azokra vonatkoznak, akik korábban egyáltalán nem kapták meg a ROR-oltást.
Továbbá az 5–9 évesek csoportjában szerepel 3158 gyerek, akik a második adagot nem kapták be, közülük 498-nál ezt most pótolták.
A számok tükrében Maros megyében már nem lehet járványról beszélni, hiszen az újabb fertőzéses esetek csak szórványosan jelentkeznek. A vakcinákhoz kapcsolódó hír, hogy Cristian Grasu egészségügyi államtitkár nemrég kijelentette, legkorábban két év múlva indulhat újra a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás előállítása a Cantacuzino Intézetben. Az intézmény menedzsere, Mircea Ioan Popa megerősítette, hogy már évek óta nem állítanak elő vakcinákat, ezért a gyártás újraindításához több intézkedésre van szükség.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!