
Az alacsony peronok jelentik a legnagyobb akadályt az utasok számára. Emelni kell
Fotó: Gecse Noémi
Nem marad el idénről a csíkszeredai vasútállomás peronjainak megemelése – erre tett határozott ígéretet a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának vezetője. Elmondása szerint pár héten belül a munka elkezdődik.
2017. június 20., 10:232017. június 20., 10:23
2017. június 20., 10:232017. június 20., 10:23
A korábbi ígéretek ellenére idén még nem történt semmilyen változás a csíkszeredai vasútállomáson, ami megkönnyítené az utasok le- és felszállását a szerelvényekre. Az elhanyagoltság és az állomás épületének gyatra állapota mellett ez érinti a legtöbb utazót, mivel a személyvagonok magasságához viszonyítva a peronok szintje túl alacsony. Alacsonyabb, idős vagy mozgásukban korlátozott személyek ezért igen nehezen vagy
Noha kora tavasszal az illetékes, Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságnak vezetője azt ígérte, annak ellenére, hogy az épület felújítására és más beruházásokra nem jut pénz, az alacsony peronokat megemelik, az előkészületeknek még nyomát sem lehet látni. Most ismét érdeklődtünk Ioan Pintea igazgatónál, aki kérdésünkre azt mondta,
„A közbeszerzési eljáráson nyertes cég a tervezéssel együtt kapott megbízást a kivitelezésre, jelenleg pedig a tervek véglegesítése és elfogadása van folyamatban. Amint ez lezárult, következhet a munkálat is” – erősítette meg Pintea. A tavaly aláírt szerződés értelmében az első vágány melletti, valamint az első és második, a második és harmadik, illetve a harmadik és negyedik vágány közötti peronok megemelését végzi el a megbízott cég, ennek költsége meghaladja a kétmillió lejt. Az igazgató korábban úgy vélekedett, valószínűleg nem készül el minden ebben az évben, de az első, leggyakrabban használt vágány melletti peront mindenképp megemelik.
Fotó: Gecse Noémi
A vasútállomás felújítása több éve húzódik különböző okok miatt. Közel tíz éve még nyolcmillió eurós beruházást terveztek, de aztán az is kiderült, hogy európai uniós támogatási lehetőség hiányában a vasúttársaságnak saját pénzből kell elvégeznie a felújítást. 2014 őszén egy kivitelezési szerződést is kötöttek a munkálatokra, de a tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amelynek költsége jóval nagyobb, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg, ezért a kivitelezési szerződést felbontották. A korábban készült megvalósíthatósági tanulmány
– ilyen szintű beavatkozás csak európai uniós támogatással történhet meg.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
szóljon hozzá!