
Nem elégedettek a járda minőségével
Fotó: Salamon Norbert
Az Örmény templom utca és a Gyilkostó sugárút közötti, terméskőből épített járda minőségileg nem felel meg az elvárásoknak, így a gyergyószentmiklósi városvezetés egyeztetéseket folytat a kivitelezővel, hogy kijavítsák a hibákat.
2019. október 04., 14:562019. október 04., 14:56
„Az örmény templom szomszédságában épülő járda munkálatai jelen pillanatban szünetelnek, a kivitelezővel nézetkülönbségeink vannak a minőséggel kapcsolatban. Most folynak az egyeztetések a javításokról” – árulta el Nagy Zoltán polgármester. A városvezető elmondta, épp ezért
Több helyen javításra, sőt néhol újrarakásra is szükség lehet, és csak ezt követően kerülnek majd ki az esti világításhoz szükséges lámpatestek.

Még augusztus elején elkezdték a területrendezési munkálatokat a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomnál, és bár az Örmény Művészeti Fesztiválra a beruházás egy részét elvégezték, tervezett időre – iskolakezdésre – nem sikerült befejezni a munkát.
A munkálatok elkezdése után tapasztalták, hogy az előzetesen tervezett járdaszakasz két végén marad egy-egy rész, vagyis nem kötődik össze a régi járdával. Ez további 40 négyzetméter felületet jelent, ide is terméskő kerül majd. A teljes beruházás összértéke meghaladja a 182 ezer lejt.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!