Zöldövezetre, szökőkútra volna szükség Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tanulságos kerekasztal-beszélgetést szervezett kedden a Fókusz Öko Központ, amelyen a meghívottak és a kis számban megjelent részvevők arra keresték a választ, hogy miképpen lehetne élhetőbb, zöldebb és valóban környezetbarát Marosvásárhely.

Simon Virág

2016. április 05., 17:472016. április 05., 17:47

Tudjuk, mit kell/kellene tennünk, mégsem ez történik, hanem épp ellenkezőleg. S ebben ludasok az egyének, a közösségek, az önkormányzat is – így összegezhető a keddi találkozó, amelyen többek között a klímaváltozásról, a zöldövezetekről, az élhető városról és az összehangolt közlekedésről fejtették ki véleményüket a szakemberek.

Hajdu Zoltán a klímaváltozásról beszélt, és kifejtette, hogy Marosvásárhelyen – és nem csak –  jobban kellene figyelni a zöldövezetekre, a vizes felületekre és a fogyasztásra. Elmondta, a városvezetésnek nem a zöldövezet csökkenésére és parkolóhelyek kialakítására kellene összpontosítani, hanem újabb zöldövezeteket, parkokat kellene létesíteni, nagyméretű szökőkutakat építtetni, hogy csökkentsék a levegőszennyezést, a betonépületek között egyre elviselhetetlenebb hőséget, és megfelelő életkörülményeket biztosítanak az adófizetőknek. Magánszemélyként is figyelnünk kell az energiafogyasztás csökkentésére, a fogyasztói szokásainkra. Például, ha helyi vagy környékbeli kistermelőtől vásárolunk alapélelmiszereket, akkor nemcsak őt támogatjuk és egészségesebb élelmiszerhez jutunk, hanem elkerüljük, hogy több száz kilométerről hozzánk szállítsák a terméket, ezzel is kíméljük a környezetet.

Szakács László ökológus, a városi fakivágási bizottság tagja arról beszélt, amit mindannyian látunk, ha sétálunk a városban: tövig metszik a fákat, függetlenül attól, hogy hány évesek, sok helyen kivágják és nyomukat is eltakarítják. Holott tudományosan bizonyított, hogy a fák lombjai hány köbméter port képesek semlegesíteni, és mennyi vizet, oxigént bocsátanak ki. „Sajnos hiába kértük és mutattuk meg, ma Marosvásárhelyen a negyvenéves fákat is úgy metszik meg, mint a négyéveseket, teljesen elpusztítva az életadó koronájukat. Közlekedési okokra hivatkozva akarnak kivágni több száz fát az útkereszteződések környékéről, holott ha rendesen metszették volna meg, a koronájuk 4–5 méter magas lenne, és nem takarná el a közlekedési táblákat” – sorolta elégedetlenségét az ökológus, aki a jelen lévő Peti András alpolgármester, Csegzi Sándor polgármesteri tanácsadó és Soós Zoltán polgármesterjelölt figyelmét felhívta a Vár sétány fáira, kiemelve: 109 fa van, ezeket és környéküket helyi védett övezetként kellene besorolni. A fákról a száradt ágakat levágni, egyenként felmérni, sorsukról dönteni. Szerinte maximum tízet kellene kivágni, a többit úgynevezett  fasebészeti módszerrel kezelni lehetne, ha szükséges.

A városi közlekedés összehangolására, a hosszú távú stratégia kidolgozásának szükségességére hívta fel a figyelmet Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője. Szerinte az összehangolt közlekedési stratégia hiányában egyre nő a balesetek száma. Statisztikai adatokra hivatkozva bizonyította, hogy Marosvásárhelyen az elmúlt években a sebesség miatt több gépkocsibaleset volt, és jelentősen megnövekedett a gyalogosokat és kerékpárosokat érintő ütközések száma is. Míg 2011-ben kilenc kerékpárost érintő balesetet tartottak nyilván, tavaly ezek száma 40 volt, az esetek felében a gépkocsivezető, a másik felében a kerékpározó volt a hibás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása

Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen

A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen

Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt

Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen

Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen
2026. május 20., szerda

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos

Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos
2026. május 19., kedd

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
Hirdetés