Webkamra – közvetlenül a termelőtől

A kölcsönös bizalom az alapja a közvetlen értékesítési rendszernek, amely során a friss zöldségek és egyéb készítmények közvetítő, viszonteladó kizárásával jutnak el a fogyasztóig. A rendszer Marosvásárhelyen is létezik, az idei „hogyan továbbról” a hétvégén beszélgettek.

Gáspár Botond

2013. január 27., 13:322013. január 27., 13:32

2013. január 27., 13:422013. január 27., 13:42

A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ szervezésében évek óta működik a Webkamra elnevezésű közvetlen értékesítési rendszer, a tagok száma eléri a négyszázat, közülük mintegy húszan rendszeres vásárlók. A projekt tavaly kosárrendszerben működött, azaz közösen meghatározták a heti zöldségkosár árát – 20 lej –, a gazdák pedig minden pénteken ebben az értékben igyekeztek változatos kínálatot biztosítani a főként városi fogyasztóknak.

Egészséges, biztonságos és gazdaságos

A hétvégén azért gyűltek össze az érdeklődők, hogy egyeztessék idei elképzeléseiket. A Fókusz Öko Központ Liliom utcai székhelyén mintegy huszonöten hallgatták meg a szervezet elnökének, Hajdu Zoltánnak ismertetőjét, majd Pál Gyöngyvér projektvezetőt és a Temesváron hasonló kezdeményezést „üzemeltető” egyesület képviselőjét, Sergiu Floriant. Mindannyian elmondták, a közvetlen értékesítés a termelő és a fogyasztó közötti kölcsönös bizalmon alapul.

„A rendszert Franciaországban évtizedek óta alkalmazzák, úgy számolnak, hogy 40-50 fogyasztó el tud tartani egy gazdát. Ehhez azonban az szükséges, hogy előre, már ősszel vagy legkésőbb télen eldöntsék, hogy a következő évben mit szeretnének vásárolni, hogy a termelő felkészülhessen. Tavaly például nálunk felmerült, hogy lenne igény hajdinára, igen ám, de megvennék-e az elültetett mennyiséget?” – vázolta röviden az elvet Hajdu Zoltán.

Barátság alakul a gazdával

Megtudtuk, Marosvásárhelyen és Temesváron hasonlóak az igények, a működési elv és a gazdák hozzáállása. „Még a piacokon is találkozhatunk viszonteladókkal, a szupermarketekről nem is beszélve. Közvetlenül a termelőtől a legmegfelelőbb az ár – minőség arány, a városi fogyasztók pedig ellátogathatnak a farmra, ha kedvük tartja, segíthetnek a gazdának, szervezünk például közös szüretelést, betakarítást, zakuszkafőzést” – ismertette Pál Gyöngyvér. Hozzátette, évről évre több gazda csatlakozik a projekthez, a zöldség- és gyümölcskínálaton túl immár tejet, sajtokat, házi kenyeret, befőtteket, tojást is lehet vásárolni, fontos szempont viszont a szezonjelleg.

Információk

A Közösség Által Támogatott Mezőgazdaság KTM (community-supported agriculture, CSA) az alternatív termelési és élelmezési hálózatok egy formája, amely révén a környékbeli kistermelők a minőségre tudnak koncentrálni és versenyképesek maradhatnak egy olyan élelmiszerpiacon, amely alapvetően a nagyméretű, iparosított rendszert támogatja a helyi gazdaságokkal szemben. A programról érdeklődni a www.webkamra.ro honlapon, a kozvetlenul@focuseco.ro e-mail címen vagy a 0741-190647-es telefonszámon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés