Virágba borult Udvarfalva

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A szépérzék és a szorgalom – ez jellemzi az udvarfalviakat és a várhegyieket, tulajdonságaikat pedig „virágba öntve” tárják az érdeklődők elé. A hétvégén tizenharmadik alkalommal szervezték meg a virágkiállítást, amelyen mindenki találhatott kedvére való növényeket.

Gáspár Botond

2013. május 13., 10:412013. május 13., 10:41

2013. május 13., 20:032013. május 13., 20:03

Vasárnap, május 12-én tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Marosszentannához tartozó Udvarfalván a virágkiállítást, amelyen idén több mint negyven virágtermesztő mutatta be és kínálta megvételre portékáját. A szabály az, hogy akik a mellékutcákban laknak, kimennek a központba, a többiek pedig a kapujuk elé pakolják ki az árujukat.

„Tizenhárom évvel ezelőtt hat kiállítóval indult a vásár, mert úgy gondoltuk, hogy a reklám az fél siker. Nem tévedtünk, a falun meglátszik, hogy ha van eladás, akkor van bevétel, és ha van bevétel, akkor van fejlesztés. Immáron több családnál modern fóliasátrakban nevelik a virágot. Szorgos kezekre van szükség, mert decembertől éjszaka is fűteni kell, ez pedig nagy megterhelés anyagiakban és fáradtságban egyaránt, ami most kellene megtérüljön” – tudtuk meg Ráduly György polgármestertől. A virágtermesztés tehát március közepéig befektetést jelent, amely utána térül meg, csakhogy az elmúlt években a kiadások nőttek, az eladások viszont nem. „Évek óta ugyanaz az ár, amely függ a minőségtől és az időszaktól is. Minden vidéknek megvan a kedvelt virágja, nem ugyanazt igénylik és nem ugyanaz szereti a bukaresti időjárást, mint Jászvásárban, Gyulafehérváron vagy Gyergyóban, ahol az utóbbi időben csappant a virágigény, Moldvában viszont jelentősen nőtt. Folyamatosan reklámozni kell, hogy minél több erkélyre kerüljön virág, ami jóérzésre, szépszeretetre vall”– fogalmazott a polgármester, aki emléklapot osztott a kiállítóknak.

A Marosvásárhelytől 7 kilométerre fekvő Udvarfalva hírneve már rég túllépte a megyehatárt, a lakosok szépszeretetének és szorgalmának köszönhetően az egész országot ellátják virággal. Pál Enikőék például tíz évvel ezelőtt kezdték, van olyan virág, amelyet kizárólag nagybani értékesítésre termesztenek, ezenkívül pedig megközelítőleg negyven féle növény közül válogathat a vásárló. Kardos Erzsébeték húsz éve foglalkoznak virágtermesztéssel, igyekeznek a piaci igényeket kielégíteni, ezért évente ellátogat Németországba, Olaszországba, Ausztriába, Hollandiába, hogy a trendekről értesüljön és megfeleljen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés