
Fotó: Boda L. Gergely
Szörnyethalt az a roma kisgyerek, akit kedden késő délután ütött el egy nehézgépjármű Nyárádtőn, a Lőrincfalvi úton.
2013. május 07., 21:482013. május 07., 21:48
2013. május 08., 20:312013. május 08., 20:31
Szemtanúk vallomása szerint a gyermek és anyja az átjárónál átkelt az úton, majd a kicsi hirtelen elengedte anyja kezét, és visszaszaladt az induló nehéz teherautók közé. A második jármű kerekei közé került kisgyermeknek esélye sem volt a túlélésre. Féknyomok nem voltak, a gépkocsivezető állítólag azt mondta, hogy a magas kabinból egyáltalán nem látta a jármű elé szaladó gyermeket.
A baleset utáni percekben a hozzátartozók, valamint a környéken élő romák kövekkel és vasvillákkal támadtak a gépkocsira. Betörték ablakát, a sofőr pedig egy közeli házba menekült, ahonnan a helyszínre érkező csendőrök mentették ki. Szintén ők voltak azok, akik megpróbálták azonosítani a rongálókat. A gépkocsit és a sofőrt rendőrautók kísérték be a városba. Jelen pillanatig sem a rendőrség, sem a csendőrség nem adott ki hivatalos közleményt az esetről.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!