Fotó: Boda L. Gergely
Nagy port kavart a marosvásárhelyi Mioriţa Kulturális Társaság és állítólag pár lelkes, önkéntes fiatal által betervezett hétvégi Împreuna–Együtt rendezvénysorozat. A marosvásárhelyi magyar kulturális napok, a Vásárhelyi Forgatag sokak által ellenrendezvényeként értékelt háromnapos fesztivált egy olyan szervezet vállalta fel, amelyről eddig vajmi keveset tudtunk, éppen ezért megpróbáltunk utána járni, hogy mivel is foglakozik, ki vezeti.
2013. augusztus 28., 18:282013. augusztus 28., 18:28
2013. augusztus 28., 19:002013. augusztus 28., 19:00
Az interneten szereplő adatokból megtudtuk, hogy a Mioriţa (Bárányka) társaság gyermekek számára szervez román néptáncoktatást, és évente kétszer Marosvásárhelyen is fellépnek, általában a marosvásárhelyi városnapokon, illetve az év végi ünnepek táján. Minden évben pályáznak a Maros Megye Tanácsánál és a városházán is. Idén a megyétől két programra összesen háromezer lejt nyertek. Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának szakosztálya viszont elutasította az augusztus 15–17. között Marosvásárhelyre tervezett Marosvásárhelyi gyerekek és fiatalok ünnepe elnevezésű rendezvényük támogatását. A társaság 35 800 lejt kért, a program összértéke 48 000 lej lett volna. Egy másik, augusztus elejei, a régi falvak világát felidéző találkozót azonban támogatták 5880 lejjel (az eredetileg kért összeg 13 400 lej volt, a rendezvény összköltségvetése 29 600 lej).
Több székhely, zárt ajtók
Három, különböző cím szerepelt a Mioriţa székhelyeként. Az első a George Enescu utca 2. szám alatt. Először a Kultúrpalotában érdeklődtünk, de ott a kapustól megtudtuk, hogy ott soha nem működött ilyen nevű szervezet. A Képzőművészeti Alap kiállítótermében dolgozó hölgy azt mondta, hogy a szomszédban van az írók egyesületével közös helyen a Mioriţa, vagy a könyvtárban is felszabadítottak új helyiséget, ott is próbálkozhatunk. A megyei könyvtárban semmi hasznos információt nem sikerült megtudnunk. Az írók egyesülete által használt, utcára néző termek ajtaja félig nyitva volt, bizonyára szellőztetés végett. A papírhalmok között egy kis íróasztalnál üldögélt egy középkorú férfi, aki a Mioriţával kapcsolatos kérdésünkre lassan felemelte a fejét, ránk nézett és csak annyit mondott: nem. Végül megtudtuk, a városháza által fenntartott Mihai Eminescu Művelődési Házban van a székhelyük, ahol kedden és szerdán is zárt ajtók fogadtak.
A főszervező, aki semmit nem tud
A városháza sajtóirodájától megtudtuk, hogy a Mioriţa Kulturális Társaságot Gheorghe Vanga vezeti. Kedden délután kettőkor a tizedik telefonhívásunkra válaszolt, és azt mondta, már hazament, nincs a városban, de szerdán reggel kilenckor szívesen elmondja, hogy mi lesz az általuk szervezett Împreuna–Együtt rendezvényen. Szerdán azonban már azt mondta, hogy temetésre kell mennie, és nem tud válaszolni a kérdésre. Megkérdeztük, tudja-e, hogy az Edda lemondta a fellépést, és tervezik-e, hogy valaki más meghívnak mellé. Csak annyit válaszolt, hogy őt még senki nem értesítette erről, és semmilyen más műsorváltozásról. Szerettük volna megtudni, hogy mikor kaptak engedélyt a háromnapos rendezvényre, mekkora a költségvetésük és honnan kaptak támogatást. Arra is kíváncsiak voltunk, tud-e arról, hogy Marosvásárhelyen van még egy Mioriţa Kulturális Társaság, vagy esetleg ők szerepelnek a Marosvásárhelyi Bíróság honlapján, mint olyan társaság, amelynek jogi felszámolását adósságok miatt már 2010-ben kérte Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, de ebben a perben végleges ítélet még nem született.
A magyar képviselők beadványt fogalmaznak
Bár szerdán a marosvásárhelyi és megyei RMDSZ helyi vezetői azt ígérték, hogy tényfeltáró adatokat szolgáltatnak az Împreuna–Együtt rendezvényről, a sajtótájékoztatón csak azt tudtuk meg, hogy a helyi magyar önkormányzati képviselők beadványt fognak benyújtani, amelyben megkérdik, hogy a polgármesteri hivatal támogatja-e a forgatag ellenrendezvényét, illetve ki és mikor adott engedélyt a háromnapos mulatságra. Megkérdeztük, hogy az érvényben levő költségvetési törvény megengedi-e, hogy az idei költségvetésben a forgatagnak megszavazott, de oda nem adott 500 000 lejt más rendezvénynek, például az Împreuna–Együtt által rendezettnek utalják át. Peti András azt mondta, hogy erre nincs lehetősége a pénzátutalásokat jóváhagyó polgármesternek, s arra sem, hogy olyan egyesület, kulturális társaság rendezvényét támogassa, amely előzőleg nem nyújtott be pályázatot, és azt nem fogadták el a képviselők.
A városháza elismerte, hogy támogatja a rendezvényt
Mint már megszoktuk, a városháza megtalálta a kiskaput. A Székelyhon.ro többszöri érdeklődésére Aurel Trif sajtószóvivő elmondta, hogy az Împreuna–Együtt szervezője a Mioriţa Kulturális Társaság, fő partnere a marosvásárhelyi városháza. „A Mioriţa hozza a néptáncegyütteseket és népdalénekeseket, akikkel mindig is együttműködött. A város biztosítja a könnyűzene-együtteseket, ezzel járulva hozzá a rendezvényhez” – tudtuk meg tőle. Magyarán: a városháza kifizeti a Direcţia 5, Pasărea Colibri, Delhusa Gjon gázsiját.
Időközben az Edda visszamondta a fellépést és a marosvásárhelyi Autostop is visszalépett, sőt szerdán reggel a csíkmadarasi néptáncegyüttes is jelezte, hogy nem kíván részt venni a magyarok megosztását célzó rendezvényen. Amelynek mottója: nálunk három lej a sör.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!