
Fotó: Boda L. Gergely
Maros megyében több mint hatszáz olyan kiskorút tartanak számon, akinek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. A hozzátartozók tartós távolléte minden esetben rányomja a bélyegét viselkedésükre, tanulmányi eredményeikre.
2012. május 17., 19:032012. május 17., 19:03
A Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet országszerte, így Maros megyében, Segesváron is létrehozott egy tanácsadói központot, ahol szakemberek foglalkoznak az érintett gyerekekkel. Az Együtt növekszünk elnevezési program legfőbb célkitűzése segítséget nyújtani azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei külföldön dolgoznak.
A segesvári Zaharia Boiu Általános Iskola pszichológusa, Bálint Éva, aki szeptembertől foglalkozik az érintett gyerekekkel, kifejtette: a segesvári iskolában 466 gyerekből hetvenet csak egyik szülője, vagy nagyszülei, rokonai nevelnek. A szakember szerint a gyerekek számára nagyon fontos személyek távolléte miatt romlanak tanulmányi eredményeik, visszahúzódóbbakká vagy éppen agresszívekké válnak. „Számukra egyéni és csoportfoglalkozást szervezünk, önkénteseinkkel segítünk a házi feladatok megoldásában. Nem csak a gyerekekkel, itthon levő hozzátartozóikkal, valamint a tanítókkal, osztályfőnökökkel is elbeszélgetünk. Fontos, hogy a gyerek környezete észrevegye, ha viselkedésbeli változások történnek és lehetőségéhez mérten segítsen, vagy szakembertől kérjen segítséget. Az elmúlt hónapokban javulást tapasztaltunk a problémás gyerekeknél” – nyilatkozta a szakember.
Bálint Éva néhány gyermekvallomást is felolvasott, ezekből válogattunk: „Azt szeretném, ha lenne egy varázspálcám, és azzal elérhetném, hogy apa soha többet ne menjen külföldre”. „Szeretném, ha édesapám velünk együtt reggelizne, ebédelne, játszana és vacsorázna.” „Azt kívánom, hogy a szüleim jöjjenek haza külföldről és mindig együtt legyünk”.
A rokon-felügyeletet támogatják
A megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője, Elida Deac szerint az a legfontosabb, hogy a tanítók, tanárok, az önkormányzatnál dolgozó szociális munkások ismerjék a rokonokra hagyott, vagy csonka családokban élő gyerekek helyzetét. Az igazgatóságon jelenleg 656 olyan gyereket tartanak nyilván, akinek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. Az elmúlt hónapokban közülük tizenhármat kellett az igazgatósághoz tartozó családi típusú otthonokban elhelyezni, mert a hozzátartozók már nem tudták, vagy akarták gondjukat viselni. „Nekünk az a célunk, hogy a gyerekek a családban maradjanak és a nagyszülők, nagynénik neveljék, ezért a törvényes keretek között támogatjuk őket” – mondta a gyermekvédelmi szakember.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!