Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) Maros megyei egysége befejezte a kivizsgálást egy szászrégeni rendőraltiszt ügyében, az ügyiratot pedig átadta a megyei törvényszék mellett működő ügyészségnek vádemelési javaslattal. Az ügyészség a vádiratot továbbította a törvényszéknek.
2013. szeptember 05., 20:192013. szeptember 05., 20:19
A vádiratban az szerepel, hogy a gépjárművezetői jogosítványokat kibocsátó és gépjármű-bejegyzési szolgálat (SRPCIV) keretében dolgozó M. M. L. rendőraltiszt egy sor olyan bűncselekményt követett el, amelyek a gépjárműbejegyzésekkel kapcsolatosak.
A vádirat szerint az altiszt sorozatosan bűncselekményeket követett el. Csúszópénzt fogadott el, adót csalt, ugyanakkor hivatali visszaélés és hamisítás is szerepel a bűnlajstromán. Vele együtt vádat emeltek egy civil személy, C. D. D. ellen is, akit hamis nyilatkozattétellel vádolnak.
Az ügyben eljáró ügyész megállapítása szerint M. M. L. csúszópénzt fogadott el, hogy forgalomba írjanak egy haszonjárművet C. D. D. nevére, noha tudomása volt arról, hogy a jármű tulajdonosa hamisított iratokat használt fel a bejegyzéshez. Az ügyész szerint a vádlott gépkocsik behozatalával, forgalmazásával is anyagi hasznot szerzett anélkül, hogy ezt a tevékenységét feltüntette volna az adóbevallási ívén és vagyonnyilatkozatában.
A korrupcióellenes megyei igazgatóság nyomozói a vizsgálat során házkutatást tartottak M. M. L. vádlott lakásán, a szászrégeni és marosvásárhelyi gépjármű-bejegyzési irodáknál.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!