Utcán tiltakozott a RMOGYKE

Ismét utcai tiltakozó akcióba kezdett hétfőn a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE). A civil szervezet aktivistái hatalmas román nyelvű molinót állítottak ki két órán keresztül Marosvásárhely régi városháza elé.

Szucher Ervin

2013. január 29., 11:382013. január 29., 11:38


A feliraton a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) zajló folyamatos etnikai diszkriminációra hívják fel a közvélemény figyelmét, ugyanakkor a kormány újabb beavatkozását kérik. A molinón kézzel fogható példák is megjelennek: míg a román tagozaton 65 oktatói helyet, a magyar tanárok számára mindössze 32-öt hirdetett meg az egyetem vezetősége.

„Még ez a 32 állás sem biztos, hisz csak tíz esetében tüntették fel a MOGYE honlapján, hogy magyar nyelven oktató szakembert keresnek. Éppen ezért követeljük, hogy a magyar oktatás fejlesztésére meghirdetett 32 állásra kizárólag magyar nyelvet beszélő jelentkezőket vegyenek fel. Ugyanakkor azt is kérjük, hogy növeljék a meghirdetett állások számát, ahhoz, hogy a magyar oktatást külön is akkreditálni lehessen” – fejtette ki a RMOGYKE titkára, Ádám Valérián, aki a hétfőn a hidegben órákon keresztül másodmagával tartotta a hatalmas molinót. A két orvosi köpenybe öltözött fiatalembernek nem csak a negatív hőmérsékletet, egyes járókellők rosszalló megjegyzéseit is el kellett tűrniük. „Nem szégyellitek magatokat, mit követelőztök, ez Románia! Menjetek Magyarországra tanulni!” – szólt be egy ingerült, kucsmás középkorú férfi a tüntetőknek, míg egyikük éppen az újságíróval beszélgetett.

Mint ismeretes, a magyar oktatói igények rendezését a MOGYE-n belüli román–magyar konfliktust rendező, tavaly őszi megállapodás rögzítette. A Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter jelenlétében aláírt egyeszség egyik pontja szerint a magyar rektorhelyettes hivatott dönteni a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. Míg a protokollum többi része többé-kevésbé teljesült, Leonard Azamfirei rektor és elődje, Constantin Copotoiu, a szenátus jelenlegi elnöke továbbra is akadályoznák a magyar káderek alkalmazását és előléptetését.

„A legjobb úton haladunk a magyar nyelvű oktatás teljes felszámolása felé” – vélekedett a RMOGYKE elnöke, Ajtay Kincses Mária. A nyugalmazott tanárnő szerint ez az áldatlan állapot az egyetem magyar vezetőségének is betudható, hisz az új rektorhelyettes és társai a túlélésre rendezkedtek be és elfogadják a magyarsággal szembeni diszkriminációt. Cáfolta volt kolleganője állítását Szilágyi Tibor, a MOGYE prorektora, aki szerint Ajtay Kincses Máriának, kívülállóként nincs honnan tudnia a legfrissebb fejleményekről. Ezzel együtt a magyar oktatásért felelős professzor elismerte, hogy ő maga sem elégedett a jelenlegi helyzettel. „Éppen ezért még decemberben jeleztük a minisztériumban, hogy a tanársegédi posztok meghirdetésénél gondok adódtak. Megvárjuk a versenyvizsgát és az eredmények függvényében lépünk” – vázolta a magyar vezetők stratégiáját Szilágyi.

A főtéri tüntetési akciót illetően a rektorhelyettes szerint a RMOGYKE rosszul választotta meg az időpontot és a tiltakozás formáját. Bár az egyetem előtt is szeretett volna tüntetni, de az önkormányzat nem hagyta jóvá, a RMOGYKE folytatja a prefektúra előtti tiltakozó akcióját. „Ha a mostani akciónknak nem lesz foganatja, a tavasszal az európai uniós államok bukaresti nagykövetségei elé vonulunk, hátha a nemzetközi visszhang valamit mozdít az ügyünkön” – szögezte le Ajtay Kincses Mária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés