Újabb bukaresti tiltakozásra készül a RMOGYKE

Nem tüntethet a marosvásárhelyi prefektúra épülete előtt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) két aktivistája – döntött az önkormányzat keretében működő engedélyeztető bizottság.

Szucher Ervin

2013. május 08., 15:592013. május 08., 15:59

2013. május 08., 18:482013. május 08., 18:48

A civil szervezet azok után tervezett péntektől egy másfél hetes tiltakozó akciót, miután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román többségű szenátusa a múlt héten felrúgta azt a tavaly ősszel kötött egyezséget, melynek alapján az intézményben újraindulhatott volna az anyanyelvű gyakorlati oktatás.

Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára szerint a bizottság apelláta nélkül lesöpörte az asztalról az általa beadott kérést. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója, a testület elnöke az elkövetkezendő időszak számos eseményeire hivatkozva tagadta meg a civilek tiltakozási jogát. „Nem mondott nemet, csak éppen azt javasolta, hogy a főtértől két-három kilométerre, a Székely Vértanúk emlékoszlopánál tiltakozzunk. Nem fogadhattuk el, hisz az egy félreeső hely, ahová az emberek legfeljebb a csorgóra járnak vízért” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ádám Valérián. A RMOGYKE titkára azt is vállalta volna, hogy a hétméteres molinóval álldogáló két személy elvonuljon a prefektúra elöl, amikor a főtér alsó felében egyéb tömegrendezvények vannak, de a testület erre is nemet mondott.

„A csupa román nemzetiségű úriemberekből álló bizottság tagjai semmiként nem egyeztek bele, inkább azt próbálták bizonygatni, hogy nincs is miért tüntetni, hisz a romániai magyarságnak minden joga adott” – fűzte hozzá a tiltakozó akció kezdeményezője. Kérdésünkre, hogy másfél héten keresztül milyen feliratot mutattak volna a járókelőknek, Ádám elmondta, hogy egy olyant, ami a hétpontos egyezség betartására szólította volna fel az egyetem vezetőségét.  

A RMOGYKE a Marosvásárhelyen született döntés nyomán sem mondott le tiltakozási szándékáról. A szervezet titkára háromhetes engedélyt szerzett a bukaresti főpolgármestertől, aki lehetővé tette, hogy május 14-től a Győzelem téri kormánypalota előtt tüntessenek.

A fővárosban kiállításra kerülő molinó szövegét a napokban véglegesítik. Az anyanyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatásért életre hívott egyesület ugyanakkor egy kétoldalas, harminc nyelvre lefordított kiadványban szeretné ismertetni a marosvásárhelyi egyetemen uralkodó diszkriminatív állapotokat. „Miután elkészül a fordítás, az ismertetőt eljuttatjuk az Európai Parlament valamennyi képviselőjének és a kontinens összes orvosi egyetemére. Ugyanakkor nem mondunk le egy nagyobb jellegű, utcai tömegtüntetés szervezéséről sem” – vázolta a RMOGYKE elképzeléseit a szervezet titkára. Kérdésünkre, hogy terveiket milyen mértékben támogatják a vásárhelyi egyetem magyar vezetői, Ádám Valérián belátta, hogy a két fél között akadozik a kommunikáció. A tisztségbe kerülő magyar professzorok zömét zavarja, hogy egy civil szervezet nyilvános tiltakozó akciók nyomán próbálja felvállalni a hiányosságok megoldását. Nem sikerült elérnünk Szilágyi Tibor rektorhelyettest, de egy neve elhallgatását kérő oktató elmondta, hogy az utcai tüntetései által a RMOGYKE még inkább felkorbácsolja a román fél által táplált ellenséges indulatokat. Ádám Valérián viszont úgy látja: a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ezért valakinek (ilyen vagy olyan módon) lépnie kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés