Újabb akadály az iskolanévadás előtt

•  Fotó: Boda L.Gergely

Fotó: Boda L.Gergely

Újabb akadályt próbál gördíteni a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezése elé a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a helyi Szociál-demokrata Párt (PSD).

Szucher Ervin

2013. február 06., 14:592013. február 06., 14:59

Miután a politikai alakulat egyik vezéregyénisége, Cornel Brişcaru városi tanácsos korábban már perbe hívta az önkormányzatot a több mint egy évvel ezelőtt hozott döntéséért, most a főtanfelügyelő-politikus, Ştefan Someşan próbálja eltántorítani az illetékeseket a döntés meghozatalától.

Annak ellenére, hogy január végén az iskolaszék megszavazta, hogy a belvárosi tanintézmény a múlt század eleji polgármester nevét vegye fel, Someşan egy korábbi döntésre hivatkozva kifejtette, hogy az önkormányzatnak mindkét javaslatot szavazás alá kell bocsátania. „A 2-es iskola vezetősége korábban a Központi Iskola elnevezést szavazta meg, most meg a Bernády Györgyöt. Az iskolának mindkét határozatot fel kell terjesztenie a városházára, a tanács pedig eldöntheti, melyiket választja. Ha senki nem támadja meg a szavazás eredményét, a tanfelügyelőség is elfogadja az új nevet” – nyilatkozta az Agerpresnek a főtanfelügyelő.

Claudiu Maior demokrata-liberális tanácsos szerint nem a helyi tanács tiszte eldönteni, melyik változatot támogatja. Szerinte csak az egyik kerülhet a képviselők asztalára, de erről majd a jogászoknak kell véleményt alkotniuk.

RMDSZ-es kollégája, Peti András jogi nonszensznek tartja, hogy az iskola vezetősége, miután felülbírálta a korábbi döntését, most mindkét javaslatot az önkormányzat elé terjessze. „Az iskolaszék megszavazott egy nevet. Legutóbb a Bernády György nevét. Ez a végső, érvényes döntés, nekünk erről kell majd voksolnunk a városi tanácsban. Tudok a korábban hozott döntésről is, az azonban az épület falai közt maradt” – szögezte le a jogász végzettségű Peti.

Kérdésünkre, hogy mikor kerül végre a testület elé a névmódosítás problémája, az RMDSZ politikusa nem tudott pontos választ adni. Mint mondotta, előbb a városháza keretében működő névadó bizottságnak, majd a prefektúrán létrehozott hasonló szervnek kell véleményeznie a javaslatot. Az előbbi testületben a magyar szakemberek, az utóbbiban a románok vannak többsége. Mindkét bizottság véleményezése kötelező, azonban csupán konzultatív jellegű.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés