
Fotó: Boda L. Gergely
Harmincöt hektárnyi területen új ipari parkot szeretnének kialakítani a Maros megyei Kerelőszentpálon, az E60-as nemzetközi út mellett. A magánkézben levő földek helyzetét tisztázták, és két nagy befektetővel is tárgyaltak már.
2012. május 08., 16:272012. május 08., 16:27
2012. május 08., 16:352012. május 08., 16:35
A településen jelenleg 2400 munkahely van, ezek számát szeretné gyarapítani a község jelenlegi vezetője, Simon István. A polgármester a Székelyhonnak elmondta: megtették a szükséges lépéseket az ipari park létrehozása érdekében. „Szerződést kötöttünk a területtulajdonosokkal, megváltoztattuk a föld besorolását is, vagyis külterületből belterületté, ipari zónává minősítettük. Jelenleg a dokumentáció összeállításán dolgozunk, amelynek alapján a belügyminisztérium megadja az ipari park címet. Két nagy cég is érdeklődött nálunk, azt szerette volna, ha 10–15 hektárnyi területet biztosítanánk neki, ahova beruházhat. Ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztanunk, ezért döntöttünk az ipari park létesítése mellett. A befektetők majd eldöntik, hogy bérelni vagy megvásárolni szeretnék a területet – nyilatkozta a községvezető, aki kérdésünkre elmondta: ha minden rendben lesz, akkor késő őszig megkapják az ipari park címet, és akkor már konkrét tárgyalásokat folytathatnak az érdeklődőkkel, hogy mekkora területet akarnak és mire van szükségük.
A Maros megyei tanács által létrehozott vidrátszegi ipari parkban jelenleg minden nagy területet elfoglaltak a befektetők, csupán kisebb helyeket lehet már hasznosítani.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!