
A Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójának élére Radu Cristian Georgescu került.
2013. augusztus 15., 13:272013. augusztus 15., 13:27
2013. augusztus 15., 13:362013. augusztus 15., 13:36
A szakember eddig a Marosvásárhelyi Televízió (TTM) igazgatója volt, továbbá az UNPR (Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség) jelöltjeként az ApMS (Összefogás Maros megyéért) színeiben Maros megyei tanácsosként is dolgozott, innen július 25-én mondott le, mivel a TVR marosvásárhelyi kirendeltségéhez szerződött. Információink szerint előbb a marketingosztályon kapott állást, majd jelentkezett az igazgatói tisztségre kiírt vizsgára, amelyről az egyik internetes portálnak ekképpen nyilatkozott: „Részt vettem a versenyvizsgán, az írásbelin és az interjún egyaránt. Jól szerepeltem, így elfoglalhatom a tisztséget, és remélem, miután megkapom a hivatalos kinevezésemet, átszervezhetek néhány dolgot”. Radu Cristian Georgescu 2004–2008 között a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szenátora volt.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!