
Fotó: Bartos Lóránt
Habár régen Marosvásárhelyt nevezték a Virágok városának, az utóbbi években a Maros megyei székhelytől hét kilométerre fekvő Udvarfalva „sajátította ki” a címet, itt ugyanis a településen élők többsége virágtermesztéssel és /értékesítéssel foglalkozik.
2013. május 08., 11:062013. május 08., 11:06
2013. május 08., 20:292013. május 08., 20:29
Hírnevük már nemcsak határokon innen, hanem túl is elterjedt, „portékáik” igencsak keresettek. A virágok szépségéről a hétvégén meggyőződhetnek az érdeklődők, harmadik alkalommal szerveznek virágkiállítást Udvarfalván vasárnap – tájékoztatott Ráduly György polgármester. A vásárral egybekötött rendezvény 10 órakor kezdődik, az elöljáró szerint több résztvevővel, mint a tavaly. A kultúrotthonnal szemben felállított szabadtéri színpadon 16.30-tól kezdődik a kulturális műsor, helyi és meghívott tánccsoportok lépnek fel, népdalt énekel Ciprian Istrate és Nicu Cozma román, Ábrám Tibor pedig magyar nyelven. Ezt a Perlit együttes koncertje követi, végül 21 órától a szászrégeni Titán szórakoztatja a jelenlevőket.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!