
Fotó: Boda L. Gergely
A Tűzoltók barátai elnevezésű iskolai csoportok számára szervezték meg azt a Maros megyei szintű versenyt csütörtökön és pénteken, amelynek szervezői közé a megyei vészhelyzeti felügyelőség mellett felzárkózott a tanfelügyelőség és a Maros Megye Tanácsa.
2014. május 08., 20:342014. május 08., 20:34
2014. május 08., 20:362014. május 08., 20:36
A Fuvaros (Milcovului) utcai Aurel Perşu Iskolaközpontban csütörtökön délelőtt vette kezdetét a csoportok versengése.
Amint a szervező vészhelyzeti felügyelőség szóvivője tájékoztatott, az 5–8. osztályosok elméleti felkészültségükről kell hogy számot adjanak, majd két gyakorlati próbán is részt vesznek: egy akadálypályát kell bejárniuk ügyességi próba keretében, majd a 400 méteres akadálypályán gyorsasági versenyen vesznek részt.
A polgári védelem tematikában két korcsoportot jelöltek ki a szervezők. Ezek ugyancsak elméleti ismeretek ellenőrzésével kezdik a versenyt, majd ha ezen sikeresen túljutottak, következnek a gyakorlati próbák. Ennek során egy „sérültet” kell elszállítaniuk hordágyon biztonságos körülmények között 50 méteres szakaszon, majd az akadálypályát kell gázmaszkkal a fejükön minél rövidebb idő alatt bejárniuk.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!