
Fotó: Boda L. Gergely
Hivatalos értesítés hiányában a marosvásárhelyi Emil Dandea Szakközépiskola diákjai, tanárai még mindig nem tudják, hogy egy hét múlva hol kezdik a 2013-2014-es tanévet.
2013. szeptember 08., 17:572013. szeptember 08., 17:57
2013. szeptember 08., 18:072013. szeptember 08., 18:07
Mint már beszámoltunk róla, a helyi önkormányzat arról döntött, hogy a kémiai szakközépiskola őrizze meg nevét és önállóságát, de költözzön át egy másik épületbe. Ennek ellentmondva a tanfelügyelőség kezdeményezte a tanintézet önállóságának megszüntetését és beolvasztását a Traian Vuia Iskolaközpontba. A javaslatot a szakminisztérium jóváhagyta, és kormányhatározat is született.
Több hónapos bizonytalanság után pénteken a Traian Vuia Iskolaközpont igazgatója egy hivatalosnak tűnő, de pecséttel és aláírással el nem látott értesítővel jelent meg az Emil Dandea Szakközépiskolában, és azt mondta, hogy ezután hozzájuk tartoznak, ő lesz az új igazgató. Az értesítő szerint a diákokat és a tanárokat átveszi a Traian Vuia iskola, a kisegítő személyzetet pedig szétosztják más tanintézetekbe. Az értesítésen ugyan nem szerepel, de szóban elhangzott: mivel a Traian Vuia iskolaközpontban nincs mind a 320 kémiás diáknak hely, a természettudomány szakos osztályok a mezőgazdasági iskolába költöznek majd. Ugyanezt nyilatkozta lapunknak csütörtökön Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A diákok és szüleik, valamint a tanárok többsége azonban nem akarja elfogadni sem az iskola beolvasztását, sem a két részre osztását. Pénteken tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek és elmentek a tanfelügyelőségre, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő személyesen mondja el, mi az igazság az Emil Dandea Szakközépiskola esetében.
Ştefan Someşan szóban megígérte, hogy az Emil Dandea tanintézet minden diákja és tanára átköltözhet a Constantin Brancuşi Építészeti Szakközépiskolába. Ameddig azonban erről hivatalos, pecséttel, aláírással ellátott átiratot nem kapnak, addig továbbra is bizonytalan a 320 tanuló és a tanárok sorsa. Jelenleg ugyanis létezik egy helyi határozat, amely csak a költöztetésről szól, van egy szakminisztériumi döntés, amely a felszámolást és a Traian Vuia Szakközépiskolába való beolvasztást írja elő, a harmadik variáns pedig, amelyet a szülők és diákok nyomására, szóban megígért a főtanfelügyelő, az építészeti szakiskolába való költözés.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!