Marosvásárhely polgármestere szerint nőtt a kerékpáros balesetek száma, amióta a főtérre is behajthatnak a kétkerekű járművek. A rendőrség sajtószóvivője nem tudta megmondani, hogy az idén történt ilyen jellegű ütközések közül hány történt a központban.
2014. június 04., 21:162014. június 04., 21:16
2014. június 04., 21:252014. június 04., 21:25
„Meggyőződésem, hogy megérte volna egy kis sávot feláldozni a főtéri zöldövezetből, és oda, illetve a mellette levő járdarészre bicikliutat kiépíteni, elkerülve a jelenlegi helyzetet, amikor a főtéren kerékpározókat szüntelen kerülgetni kell, s nem ritkák a koccanások, balesetek sem” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester.
A városvezető a tömegsportok pártolásáról beszélt, és kifejtette, hogy fiatalkorában nagyon szeretett kerékpározni. Ekkor több újságíró megkérdezte, hogy ha épp olyan nagyon pártolja az egészséges életvitelt és a két keréken való közlekedést, akkor miért nincsenek Marosvásárhelyen még mindig bicikliutak. Florea kifejtette: neki volt két életképes tanulmánya és pályázata, de a helyi önkormányzati képviselők leszavazták ezeket. Azt szerette volna, hogy a főtéren alakítsanak ki egy jól kijelzett helyet a kerékpárosoknak.
„A főtéren csakis a középső övezet melletti járdák és egy sávnyi zöldövezet felszámolásával lehetne jól körbehatárolt kerékpárutat kialakítani. Ezt a tervünket a helyi tanács elé vittem, de leszavazták. Most a kerékpárosok behajtanak a főtérre, és elég sok balesetet okoznak. Nemrég egy kerékpáros megpróbált kikerülni egy állomásozó autóból kiszálló személyt, és a városháza autója elé hajtott, alig tudtuk elkerülni az ütközést. Ilyen naponta történik” – mondta a városvezető, aki arról is beszámolt, hogy van egy nagyobb lélegzetű terve is, amely szerint Poklos patak felé függő kerékpárutat lehetne kialakítani, s ezt uniós pénzalapokból lehetne megvalósítani.
A rendőrség sajtószóvivője, Andreea Pop a Székelyhonnak elmondta, idén a megyeszékhelyen hét olyan baleset volt, amelyben kerékpáros is megsérült, s ebből hármat kizárólag a biciklizők okoztak. Marosvásárhelyen tavaly nőtt meg a kerékpáros balesetek száma, amikor összesen 23 esetben ütközött a kétkerekű a négykerekűvel. 2010-ben kilenc, 2011-ben hat, 2012-ben pedig kilenc ilyen baleset történt. A kimutatások arra nem vonatkoznak, hogy ezekből a balesetekből hány történt a főtéren.
Egy 2012-ben készített felmérés szerint Marosvásárhely úthálózata főtér-központú, a kerékpárosok leginkább a Kossuth utcában, Lajos király/Cuza Vodă utcában, az 1989. december 22. úton és a Dózsa György úton közlekednek.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
szóljon hozzá!