
Marosvásárhely is csatlakozott azokhoz a városokhoz, amelyekben vasárnap egyszerre szerveztek villámcsődületet a verespataki bányanyitást jóváhagyó törvénytervezet elfogadása ellen.
2013. szeptember 02., 15:582013. szeptember 02., 15:58
Világszerte mintegy negyven városban szerveztek tüntetést a ciántechnológia használata ellen, a bányanyitásról ugyanis a kormány nemrég törvénytervezetet fogadott el, amely jelenleg a parlament „asztalán\" van és várja a döntést.
A zöld szervezetek mindenhol egy időben, romániai idő szerint vasárnap 17 órakor vonultak utcára. Marosvásárhelyen a főtérre, a virágórához várták az embereket, a tiltakozást a közösségi portálokon szervezték. Fiatalok és idősek egyaránt jelen voltak, a helyszínen csatlakoztak a demonstrálókhoz a Temesvári Poli labdarúgó-csapatának szurkolói is, akik éppen arra jártak, mivel az együttes barátságos mérkőzést játszott a helyi ASA-val.
A szervezők „Az országárulást aranyban mérik”, „A hallgatás aranyból van”, „Az aranyat elviszik, a cián marad”, „A forradalom Verespatakon kezdődik”, „Mentsétek meg Verespatakot!” feliratú táblákat magasba tartó résztvevők arra kérték a parlamentet, hogy ne szavazza meg a Ponta-kabinet által beterjesztett törvénytervezetet, amely a tiltakozók szerint zöld jelzést ad a beruházásnak.
„Romániában és külföldön összesen több mint negyven városban szerveztek tiltakozást. Az emberek azért vonultak utcára, mert jelzést kívántak adni a kormánynak, amely jóváhagyta a kitermelést, és átküldte a törvénytervezetet a parlamentnek jóváhagyásra. Figyelmeztetni akarjuk a parlamenti képviselőket, hogy mi nem értünk egyet a kitermeléssel, és vegyék figyelembe a lakosság véleményét is\" – mondta az egyik résztvevő, aki Cristiként mutatkozott be.
A tervezet értelmében a kormány új megállapodást tervez kötni a beruházóval, amely szerint legkésőbb 2016-ban elkezdődne a kitermelés. Verespatakon és környékén ciántechnológia alkalmazásával 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni a kanadai Gabriel Resources vállalat a romániai leányvállalatán, a Roșia Montana Gold Coporationon keresztül, amelyben a román állam jelenleg mintegy 20 százalékos részesedést birtokol.
Tiltakozó megmozdulást szerveztek a Vaslui megyei Banca községben, Bârladon, Verespatakon, Bukarestben, Gyulafehérváron, Temesváron, Jászvásáron, Kolozsváron, Brassóban, Galacon, Aradon, Déván, Konstancán, Nagyszebenben, Piatra Neamţ-on, Besztercén, Nagybányán, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Piteşti-en, Szatmárnémetiben, Craiován, Dorohoi-on, Nagyváradon, Ploieşti-en, valamint Párizsban, Brüsszelben, Bécsben, Berlinben, Londonban, Rómában, Prágában, Lisszabonban, Oszlóban, Koppenhágában, Madridban, Luxemburgban, Washingtonban, Maastrichtban, Amszterdamban, Budapesten, Münchenben, Bonnban, Aarhusban, Genfben és Varsóban.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!