Templomuk születésnapját ünnepelték a nyárádtői reformátusok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bensőséges, családias hálaadó istentisztelet keretében ünnepelték vasárnap a nyárádtői reformátusok a templomuk felszentelésének 70. évfordulóját. A születésnapra új ruhát öltött, belül felújított templom teljesen megtelt, a reformátusok mellett a helybéli római katolikusok is eljöttek ünnepelni.

Simon Virág

2013. október 20., 18:572013. október 20., 18:57

2013. október 20., 19:082013. október 20., 19:08

Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese igehirdetésében arra hívta fel a gyülekezet figyelmét, hogy függetlenül attól, hogy milyen megpróbáltatásban van részük az egyéni, családi vagy közösségi életben, mindig Istenhez kell fordulni, tőle kell kérni a segítséget, az erőt, és a templomban kell választ találni a kérdésekre, ott kell és lehet elcsendesedni. A helybéli lelkész, Székely Ferencz köszöntő beszédében elmondta, hogy 1943. október 10-én, amikor hosszas és nehéz építkezés után az akkor alig nyolcvan lelkes nyárádtői gyülekezet a temploma felszentelését ünnepelte, más városokban, szerte a nagyvilágban több templom vált a második világháború „áldozatává”. A lelkész kiemelte: akkor a maréknyi nyárádtői református képes volt nagy áldozatok árán megépíteni a templomot, s jó tudni, hogy a mostani, 230 lelkes gyülekezet is szívvel- lélekkel odaállt és támogatta a templom felújítását, rendbetételét. Székely Ferencz hangsúlyozta, hogy mindig fontos szem előtt tartani a templom bejáratához kifüggesztett igét, amely szerint „Isten a mi oltalmunk és erősségünk”. Azt is elmondta, hogy a templomszentelés 70. évfordulójára a hívek adományaiból, a presbiterek hathatós segítségével felújították a templom belsejét, kisebb munkálatokat végeztek kívül is, és új írásosokat varrattak. Azonkívül a helyi és a megyei tanács támogatásának köszönhetően teljesen felújították, szigetelték a lelkészi lakást.
Az ünnepélyen felszólalt Szabó László nyugalmazott tanár is, akinek édesapja, a templomépítő lelkész, Szabó Frigyes volt. Érdekes beszámolójában elmondta, hogy kisgyermekként segítkezett a templom építésében is, s jól emlékszik a templomszentelési ünnepségre is, amikor idősebb nővére szavalt az ünnepségen. A hollandiai testvértelepülés négy képviselője felelevenítette a  két gyülekezet közötti kapcsolatok alakulását, és kis ajándékot adott át a helyi gyülekezetnek, valamint egy képeslapot, amelyet a holland közösség minden tagja aláírt.
A hálaadó istentiszteletet Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színművészek szavalata, valamint Szabó Péter operaénekes előadása tetté ünnepélyesebbé. A templomban tartott ünnepély a parókia tágas udvarán folytatódott, ahol régi és újabb történeteket meséltek egymásnak idősebbek és fiatalok. Erre az alkalomra egy kis emlékszoba is nyílt, amelyben a gyülekezet régi tárgyait – úrasztali terítők, kelyhek, szőnyegek, írásos feljegyzések – lehetett megtekinteni.
A vasárnapi ünnepély jó alkalom volt arra, hogy minél többen tudomást szerezzenek a gyülekezetben október 21-27. között tartandó Hitmélyítő hétről, amelynek keretében minden este 7 órától református lelkészek a hitvallásról hirdetik az igét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés