Keddtől igényelhető a szarvasmarha-támogatás 2013-ra

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy szeptember 17-től október 28-ig nyújthatók be a szarvasmarhatartók támogatási igénylései a 2013-as évre az APIA központoknál.

Bakó Zoltán

2013. szeptember 17., 15:292013. szeptember 17., 15:29

2013. szeptember 17., 15:372013. szeptember 17., 15:37

A mezőgazdasági miniszter 2013. szeptember 10-én kelt 920-as számú rendelete értelmében ebben az évben igényelhető a szarvasmarhák esetében az egyedenkénti támogatás, amihez hozzáadódik a többlettámogatás a tejtermelésért. Egyelőre nem tudni, hogy összegszerűen mekkora az állatonkénti támogatási érték. A vidékről beérkezett igénylések számbavétele és a rendelkezésre álló pénzalap elosztása után közli majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium – legkésőbb 2014. március elsejéig –, hogy mennyit kapnak majd a gazdák állatonként. A miniszteri rendeletben foglaltak szerint a húsmarha-támogatás igényléséhez a következő feltételeket kell teljesíteni: a gazdaságban legkevesebb 3 darab olyan állatnak kell lennie, amelyek 2013. január 31-én legalább 16 hónaposak voltak; az állatok legalább 2013. január 31-től (és a kérés benyújtásának időpontjában is) szerepeljenek az országos farmregiszterben; a támogatásra jogosult legkevesebb három, az említett referenciaidőszakban 16 hónapos szarvasmarha, de jogosultak a legkevesebb 7 hónapos növendéküszők és -bikák is.

A tejtámogatásért is folyamodók állatainak szerepelniük kell az országos farmregiszterben a kérelem benyújtásának pillanatában; a kérelmező gazdáknak szerepelniük kell a 2012–2013-as évi kvótanyilvántartásban; az igénylő legkevesebb 3 tonna tejet adott át valamelyik minősített feldolgozónak, vagy szabadon értékesített a kvótaév folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés