Nemrégiben megtakarították a Nyárád partját a piac és a volt kisipari gyártelep környékén.
2013. április 07., 17:282013. április 07., 17:28
2013. április 07., 17:392013. április 07., 17:39
Tóth Sándor polgármester lapunknak elmondta: egyúttal az ingatlanegyüttes udvarát is megpróbálták rendezni. Jelenleg a piacra vezető utca révén lehet kijutni a tűzoltóságnak és rohammentő-szolgálatnak is helyet adó egységből a városba, de egy másik kijárat is elkészül.
A polgármester hozzátette: ez nem az egyetlen tavaszi takarítási akció, ugyanis a diákokkal és önkéntesek segítségével megrendezik a szokásos nagytakarítást a határban, már azonosítottak néhány pontot, ahol szemétgyűjtésre is sor kerül. Továbbá pályáztak a Caritas felhívására, és ha nyernek, akkor önkéntes fiatalokat fogadnak majd a nyár folyamán, hogy a településen közhaszú munkálatokat végezzenek.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!