
A Maros megyei drogprevenciós központ Biztonságos éjszakák elnevezésű tájékoztató kampányt indít, melynek során a szakemberek az éjszakai szórakozóhelyeken szórólapokat osztogatnak, tájékoztatva a fiatalokat a drogfogyasztás csapdáiról.
2013. március 04., 14:462013. március 04., 14:46
2013. március 04., 15:452013. március 04., 15:45
A kampány során elsősorban a 15–24 év közötti fiatalokat szeretnének megszólítani, akiknek a drogfogyasztás veszélyeinek felsorolása mellett azt is elmondják majd, hogy hova fordulhatnak, ha többet szeretnének megtudni az illegális szerek rejtette veszélyekről.
A drogprevenciós központ honlapján található tavalyi évértékelőből megtudhatjuk, hogy 2012-ben országszerte 2770 kilencedikes és tizedikes diák töltötte ki azt a felmérő kérdőívet, amellyel az illegális szerek fogyasztását mérték. Az összesítésből kiderül, hogy a fiúk 17,8 százaléka, míg a lányok 13,8 százaléka legalább egyszer már kipróbált illegális szert, legtöbben marihuánát, extasyt, kokaint. Külön kérdéscsoport foglalkozott a számtalan tiltás ellenére még most is nyíltan forgalmazott etnobotanikus szerek fogyasztásával. Kiderült, hogy a megkérdezett fiúk 22,1, míg a lányok 16,8 százaléka használt már ilyent.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!