Szúnyogirtás – kötelező vagy sem?

Utánanéztünk, hogy Marosvásárhelyen, illetve a megyében milyen gyakran végeznek rovarirtást, és megpróbáltuk megtudni, miért nem elég hatékony.

Simon Virág

2012. július 11., 14:282012. július 11., 14:28

2012. július 11., 15:212012. július 11., 15:21

Megpróbáljuk hálóval kizárni a lakásból, ha már bejött, akkor kifüstölni vagy krémmel, spray-vel távol tartani bőrünktől, mégis amikor a legszebbet álmodjuk, elkezd zümmögni a fülünk mellett, ádázul lecsap és kiszívja vérünket. Nem lehet másról szó, csak a nyári estéinket, éjszakáinkat megkeserítő szúnyogokról. Persze velük egy lapon említhetnénk a szemétkukáról az asztalunkra, ne adj isten az evőeszközünkre szálló legyeket is, amelyek annyira szemtelenek, hogy beleszállnak kávéscsészénkbe, söröspoharunkba is.

Az 1997. évi 536-os számú, a tisztaságra és az életkörülményekre vonatkozó rendelet kimondja, hogy március–október időszakban legalább háromhavonta kell rovartalanítást végezni, illetve szükség esetén még gyakrabban. A 2006. évi 101-es törvény értelmében az intézmények, gyárak, közigazgatási hivatalok kötelesek a hozzájuk tartozó épületekben és területeken rovartalanítani. Amennyiben ezt nem végeztetik el, ezer és háromezer lej közötti pénzbírságra számíthatnak. Szakértők szerint a szúnyog-, légy- és kullancsirtás akkor igazán hatékony, ha rendszeresen végzik és minél nagyobb felületen, vagyis nem elég, ha csak egy-egy városban, községben, s a környező településeken nem.

Maros megyében egyetlen, engedéllyel rendelkező rovarirtó cég működik, a Coral Impex. Ennek területi igazgatója, Alina Badea elmondta: a megyében csupán két polgármesteri hivatal, a megyeközponti és a radnóti végeztet rovartalanítást, holott mindenik város- és községháza köteles lenne erre. Marosvásárhelyen a megkötött szerződés értelmében végzik a rovartalanítást, legutóbb június elején „füstöltek” be a legyeknek, szúnyogoknak és kullancsoknak. A törvény előírásai szerint tavasztól-őszig legalább háromhavonta kell irtani a rovarokat, hogy hatékony legyen a védekezés ezen formája. A rovartalanítás időszakát a kivitelező választja ki, figyelembe véve a szakhatóságok javaslatait is. Az árakat a kezelendő felület alapján határozzák meg, a szerződésben foglalt összegek nem nyilvánosak.

Több olvasónk jelezte, hogy nem csak este, éjszaka, de például a Víkendtelepen, a Maros-parton fényes nappal is zavarják a szúnyogok, legyek. A városháza illetékese kérdésünkre azt mondta: minden hétfőn irtják a szúnyogokat, legyeket a Víkendtelepen és a Somostetőn, nagyméretű rovartalanítást legutóbb június végén végeztek, és hamarosan ismét aktuális lesz.

A megyei egészségügyi igazgatóság aligazgatója, Csiki Zsuzsanna kérdésünkre elmondta: ők nem ellenőriznek, csupán javaslatokat fogalmaznak meg a polgármesteri hivataloknak, hogy milyen intézkedéseket kell meghozni főként a kullancsok irtása érdekében. „Mi nem ellenőrizzük, hogy a polgármesteri hivatalok rovartalanítanak-e vagy sem, lehetséges, hogy ezt más hatóság teszi” – szögezte le az aligazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés