Szülőföldünk, anyanyelvünk szeretete kötelez

Székely ruhás lányok egy-egy szál szegfűvel fogadták a Vásárhelyi Forgatag keretében első alkalommal megszervezett Marosvásárhelyiek Világtalálkozójára érkezőket.

Simon Virág

2013. szeptember 01., 19:062013. szeptember 01., 19:06

2013. szeptember 01., 20:142013. szeptember 01., 20:14

Már kilenc órakor sokan tértek be ünneplőbe öltözve és kíváncsian, a Bernády György egykori polgármester által épített, és az elmúlt napokban többször zsúfolásig megtelt Kultúrpalotába. A szervezők lehetőséget biztosítottak, hogy egy Élő könyvtár keretében „kikölcsönözhessék” és beszélgethessenek  a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenlegi rektorával, Dávid Lászlóval, valamint egykori dékánjával, Hollanda Dénessel, meghallgathatták Spielmann Mihály történészt, aki a mesélő Marosvásárhelyről beszélt, de találkozhattak a marosvásárhelyi újságírókkal, rádiósokkal is.

A 11 órakor kezdődő gálaműsorra ismét megtelt a Kultúrpalota, hiszen sokan voltak kíváncsiak a Marosvásárhelyhez valamiképpen kötődő színészek, könnyűzene és népdalénekesek előadására. A Marosvásárhelyiek I. Világtalálkozójának főszervezője, Kirsch Attila köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy közösségépítés szándékával hozták létre a találkozót, mivel úgy érezték, kötelességük a vásárhelyi tudatot építeni és fejleszteni. „Mi naponta megvívjuk csatáinkat a megmaradásunkért. A siker nem a szavak, hanem a tettek függvénye, és mi munkálkodni akarunk a megmaradásunkért” – fogalmazott a főszervező, aki felsorolta azokat a személyeket, épületeket, helyeket, akikre/amelyekre minden vásárhelyi büszke: Bolyai Farkas és János munkássága, Teleki Téka, Bodor Péter zenélő kútja, az egyetlen szeg nélkül épült egykori Maros-híd, Bernády György polgármester és az ő idejében épült gyönyörű épületek, a Városliget és a Somostető.

A Sebestyén Aba rendezte több órás gálaműsor minden fellépőjét hosszas tapssal jutalmazta a hálás közönség, és a jelenlévők közül bizonyára senki nem bánta meg, hogy a szombati napjának nagy részét az első világtalálkozónak szentelte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés