
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen két református egyházközség, a megyében majdnem minden felekezet kapott kisebb-nagyobb összegeket pályázat útján a városi, illetve a megyei önkormányzattól.
2012. június 05., 09:352012. június 05., 09:35
2012. június 05., 17:062012. június 05., 17:06
Míg a marosvásárhelyi tanácsosok általában két-három egyháznak igyekeznek hathatós segítséget nyújtani, a megyei választott képviselők mindenkinek megpróbáltak kisebb-nagyobb összegeket adni.
Két református gyülekezetnek segítenek
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők legutóbbi ülésükön szavazták meg, hogy a marosvásárhelyi Szabadság utcai református egyházközségnek 21 600 lejt utalnak át, míg a felsővárosi református gyülekezetnek 13 270 lejt. A tanácsi határozatban nem szerepel, hogy az összegeket célirányosan mire kell majd költeniük.
A városi tanácsi határozatban szerepel egy 150 ezer lejes támogatás is, de ezt nem most szavazták meg a marosvásárhelyi XI. számú ortodox egyházközségnek, hanem csak átirányozták abból az összegből, amelyet eredetileg az ortodox esperesi hivatalnak szavaztak meg.
Mindenkinek egy keveset?
A megyei tanácshoz benyújtott pályázatok mindenikét elfogadták és kisebb-nagyobb összegekkel támogatták a tervek megvalósítását. A honlapon közzétett értesítés értelmében 199 ortodox egyházközség kapott megyeszerte anyagi támogatást, legtöbbjük 1000–2000 lejt. A magyar felekezetek – római katolikusok és protestánsok – közül 113-an kapnak pénzt a megye költségvetéséből. Itt is legtöbben ezer-kétezer lejes támogatásra számíthatnak, de van néhány gyülekezet, amely nagyobb összegnek örvendhet.
A legtöbb pénzt, hatezer lejt a székelykövesdi református egyházközség kapja. A gyülekezet lelkésze, Máthé-Farkas Zoltán a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta: kerítésjavításra és járdaöntésre kérték a támogatást. „Több mint fél kilométernyi hosszú a református parkókiát és gyülekezeti házat, udvart körülölelő kerítés és számos helyen beomlott már. Ezt szeretnénk kijavítani és újrafesteni, ugyanakkor a járdát rendbetenni. Augusztusban lesznek a falunapok, reméljük addig elkészülünk a munkálatokkal.”
A magyar felekezetek közül négyezer lejt hagytak jóvá a szentgericei református egyháznak belső templomjavítási munkálatokra, ugyanannyit a mezőcsávási műemlék templom felújítására, a marosszentgyörgyi római katolikus templom tetejének rendbetételére, a bekecsi római katolikus kápolna berendezésére, valamint a marosvásárhelyi római katolikus temetőben levő kápolna feljavítására. A nyárádszeredai római katolikus plébánia központifűtés-szerelésre kapott 4500 lejt.
Az ortodox gyülekezetek közül a legtöbbet, 5000 lejt a csergedi gyülekezet kapta templombelső felújításra, 4000 lejt a görgényhodákiaknak juttattak.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!