
Fotó: Boda L. Gergely
Hétfőn kezdték el a szóbeli vizsgák sorozatát az idén végzett tizenkettedik osztályosok. Országszerte összesen 187 898-an iratkoztak be a tudásfelmérőre.
2013. június 10., 14:552013. június 10., 14:55
2013. június 10., 19:542013. június 10., 19:54
A nyelvi és kommunikációs készségek felmérésével indult hétfőn reggel az idei érettségi vizsgasorozat. Elsőként román nyelvből mérettetnek meg a diákok június 10–12. között, majd anyanyelvi tudásukról adnak számot 12–14. között. Június 17–21. között a számítógép-kezelési ismereteket mérik fel, majd 25–28. között zajlik az idegennyelv-vizsga.
Az írásbelik július 1-jén kezdődnek, először román nyelv és irodalomból, 2-án pedig anyanyelvből. A szak kötelező tantárgyára 3-án kerül sor, végül 5-én a szaknak megfelelő választott tantárgyat kérik számon. Az eredményeket július 8-án 12 órakor függesztik ki, és ugyanezen a napon 16 óráig lehet benyújtani az óvásokat. A végleges eredményeket július 12-én közlik.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban jártunk hétfőn, ahol Horváth Gabriella bolyais aligazgató elmondta, 221 bolyais diák és 100 kollégista vizsgázik idén, az évfolyam átlaga 9,07 volt.
Kádár Tímea szerint nem volt nehéz a tétel, bár nagyon izgult, jó minősítésre számít. Szatmári Katalin is úgy gondolta, hogy nem volt nehéz az elemzendő szöveg. A tanárok segítőkészek voltak a lámpalázas diákokkal, mondta Vigh Piroska. Utóbbit Kilyén Zsolt is alátámasztotta, elmondása szerint ennek köszönhetően sokkal gördülékenyebben ment a vizsga.
Kálmán Attila tanár érettségiző osztályát bátorította, és lapunknak elmondta, az első nap problémamentesen zajlott le.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!