Szemtelen szemetesekre panaszkodnak

•  Fotó: Szucher Ervin

Fotó: Szucher Ervin

Számos marosvásárhelyi számára kezd bosszúságot okozni az a tény, hogy az önkormányzattal szerződésben álló köztisztasági vállalat, illetve hulladékgazdálkodó cég miként viszonyul a szemét elhordásához. A városból egyrészt sorra tűnnek el a szelektív hulladékgyűjtést szolgáló konténerek, másrészt – bár a lombok rég lehulltak a fákról – csak hétfőn kezdődik el az általános nagytakarítás.

Szucher Ervin

2013. november 03., 20:072013. november 03., 20:07

Az utóbbi hetekben Marosvásárhely több lakónegyedéből eltűntek a szelektív hulladékgyűjtő konténerek, így azoknak, akik ezek után is öntudatos módon különválasztják a háztartási szemetüket a fém-, papír-, üveg- illetve műanyaghulladéktól, most lakhelyüktől távolabb eső kukákig kell elcipelniük az eldobni valót.

„Eddig is szinte ötszáz métert kellett megtennem, amíg a Gyémánt piacon elhelyezett konténerekig vittem a pillepalackokat, sörösüvegeket és az újságpapírt. Most, ha továbbra is civilizált módon akarok megszabadulni tőlük, autóba kell tennem és kell keresnem egy másik begyűjtőhelyet” – panaszolta el portálunknak a Tudor lakótelepen lakó N.A.

Megrongált, felgyújtott konténerek

Nemcsak a piactól, számos más helyről is véglegesen elszállították a kék, zöld és sárga konténereket. Ioan Chiorean, a városháza sajtóirodájának munkatársa elmondta, hogy éppen a lakótársulások kérésére cselekedtek így, hisz egyre több panasz érkezett a konténereket feldúló és guberáló cigányokra. „Nemcsak, hogy felborították ezeket a kukákat, de időnként meg is gyújtották. A Kövesdombon úgy égett az egyik, amelyben műanyag volt, mint a fáklya, ezzel veszélybe sodorva mindent, ami a környékén volt. A városháza nem állíthat egy-egy rendőrt minden konténer mellé” – érvelt Chiorean. A pillepalackokat és a vasat gyűjtő csoportok sokszor nem érték be a konténerek felborításával és „kifosztásával”, a kukák számtalanszor a vandalizmus áldozatává váltak, környékük meg fertőzési gócponttá vált.

Az, ami egy civilizált, nevelőértékű kezdeményezésként indult, mára komoly teher lett mind a lakótársulások, mind a szelektív gyűjtést végző magáncég számára. Korábban a háztartási szemétre vadászók miatt szintén a Tudor lakótelepen egy földalatti szeméttárolót alakított ki a polgármesteri hivatal, ahonnan lehetetlen guberálni. A városvezetés Marosvásárhely más részein is hasonló gyűjtőpontokat szeretett volna építeni, de a magas költségekre hivatkozva az önkormányzati többség elvetette a javaslatot.

Őszi nagytakarítás hétfőtől

Egy másik olvasónk, Jeremiás László a hulló falombok elszállítása körüli bonyodalmat tette szóvá. Mint mondta, háza udvaráról már két hete összegyűjtötte a leveleket, nejlonzsákokba csomagolta, azonban a Salubriserv alkalmazottai csak 50 lejes „borravaló” fejében hajlandók elszállítani. „A köztisztasági vállalatnak már rég észre kellett volna vennie, hogy itt az ősz és ki kellett volna helyeznie azokat a nagy konténereket, ahová azok a lakók, akikben van annyi jóérzés, hogy nem gyújtják meg kertjük végében az összegereblyélt lombokat, kivihetnék a zsákokat” – fejtette ki a Vörösmarty (Mărăşti) utcában lakó férfi. Ioan Chiorean egy kis türelmet kért mindazoktól, akik már összetakarították a kertjüket, és mint mondta, november 4-től a Salubriserv elkezdi az általános őszi nagytakarítást. A városháza munkatársa ugyanakkor azt javasolja minden érintettnek, akitől extra szolgáltatásaikért a szemetesek borravalót követelnek, hogy a visszaélést azonnal jelezzék a polgármesteri hivatalban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés