
Fotó: Veres Nándor
A Nemzeti Liberális Párt EP-listavezetője, Norica Nicolai EP-képviselő szerint az erdélyi magyaroknak nincs joguk Székelyföld címmel folyóiratot működtetni.
2014. május 14., 14:302014. május 14., 14:30
2014. május 14., 16:182014. május 14., 16:18
Sógor Csaba EP-képviselő május 14-ei marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, az utóbbi időben több román politikus szólta el magát a magyarokkal kapcsolatban, Norica Nicolai pedig „illeszkedik” a sorba. A kijelentésre a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is reagált, érthetetlennek és elítélendőnek tartva a kulturális folyóirat elleni támadást.
„Aggodalmat keltő, ha politikusok bírálják a sajtót, mert ez kísérlet a sajtószabadság korlátozására. Meggyőződésünk, hogy a kulturális sajtó elleni támadás kizárólag kampánycélokat szolgál. Az egyik legolvasottabb romániai kulturális folyóirat, a Székelyföld, valóban egy történelmi régió nevét viseli. De nem pártlap és (a politikus feltételezéseivel ellentétben) nem szorgalmazza a román állam széthullását. Sőt: a Székelyföld, azáltal, hogy közli a kortárs román írók magyarra fordított verseit, prózáját, hozzájárul az interetnikus párbeszédhez” – áll a MÚRE igazgatótanácsának állásfoglalásában.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!