Száznál több Maros megyei érintett

Tízezernyi állattenyésztő nem kapta meg a neki jogosan járó állattenyésztési támogatást 2010-től, mivel a kormány úgy döntött, hogy támogatásmegvonással büntetik azokat, akik nem fizették be az államnak adóikat és illetékeiket.

Bakó Zoltán

2014. május 08., 14:542014. május 08., 14:54

2014. május 08., 18:402014. május 08., 18:40

A 2007. évi 295-ös, 2010. évi 98-as és 218-as miniszteri rendeleteket alkalmazta az Országos Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA), amelyek a 2007-2010 között időszakban az állammal szembeni adósságok törlesztésének igazolásához kötötték az állattenyésztésben alkalmazott támogatások kifizetését. Emiatt sok olyan állattenyésztő volt, aki vagy nem kapta meg a neki törvényesen járó támogatást, vagy a már kifizetett szubvenciót vissza kellett fizetnie.

A visszás helyzet miatt összekeverték az uniós pénzeket az államiakkal, bár egyiknek semmi köze nincs a másikhoz, s emiatt az unió is megrovásban, figyelmeztetésben és szinte büntetésben is részesítette Romániát.

Közel tízezer érintett

Múlt év szeptemberében a szenátus törvényjavaslatot terjesztett elő a helyzet orvoslására, idén februárban elfogadta azt, s ennek alapján a visszafizetésre 2007-2010 között felszólított állattartóknak nem kell visszaadniuk a már megkapott támogatási összegeket, mi több, akik ilyen okból nem kapták meg a nekik járó támogatást azoknak visszamenőleges folyósítják, akik pedig visszafizették, mostantól visszakaphatják a pénzüket. Ez a lényege annak a tervezetnek, amely a napokban került elfogadásra és a miniszterelnök bejelentése szerint a már elfogadott szövegváltozat 2014. évi 48-as számmal már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.

Országos viszonylatban egészen pontosan 9700 farmert érint az új törvény, akik 237 ezer állatra nem kapták meg a támogatási összegeket. A mezőgazdasági miniszter szerint már meg is találták a kifizetéshez szükséges pénzforrásokat.

Év végéig megkapják

Maros megyében 120 olyan személy van, akik ilyen okból nem kapták meg a nekik törvényesen járó – és a maga idejében jóvá is hagyott – támogatást a 2010-es évben, tudtuk meg az APIA Maros megyei kirendeltségénél Daniel Ovidiu Săvâşcă igazgatótól. Őket azért fosztották meg a nekik járó támogatási összegektől, mert vagy adótartozásaik voltak, vagy valamilyen illetékeket nem fizettek be az államkasszába. Săvâşcă igazgató szerint ők most vissza, illetve meg fogják kapni a törvényesen járó szubvenciót. Megkérdeztük: kell-e a jogosultnak kérnie a visszafizetést? Az igazgató elmondta, szerdán beszélt az országos ügynökség vezetőségével erről a kérdésről, még semmi sem biztos e tekintetben, de az általános vélemény az, hogy nem kell majd külön kérni. A jogosultak már egyszer kérték ezt a pénzt, akkor jóvá is hagyták nekik, tehát fölösleges lenne újból kérvényezniük. Az igazgató szerint a visszafizetést az APIA szervei kérés nélkül fogják rendezni. Arra a kérdésre pedig, hogy mikor kapják meg a pénzüket a farmerek, azt válaszolta, a központtal tartott megbeszélések alapján ez év végéig mind a százhúsz állattartó gazdának meg kell kapnia a pénzét.

Ne keverjük össze

Egy nyárádmenti gazda, N. M. elmondta, neki vannak tehenei, meg is kapta a támogatási pénzeket, de tud olyan gazdatársról, akinek nem adták ki több tehénre a támogatási összeget, mivel volt még valami fizetnivalója a községházán. „Nevetséges volt, hogy ilyen feltételhez kötötték a kifizetést! Mi köze az uniós pénznek ahhoz, hogy egy csíkfalvi ember kifizette-e a kocsiadóját vagy nem? A szubvenciót nem a kocsira, hanem a tehenére kapja. Ha pedig jár, ki kell adni neki! Jó, hogy észbe kaptak végre a minisztériumban” – mondta a két tucatnyi tehenet tartó gazdaember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés