
Kedden lesz 100 éve annak, hogy Léstyán Ferenc római katolikus lelkész, egyházi író, egyháztörténész megszületett. Kerékpárral járják be az egykori „biciklis pap” mindennapi útvonalát hívei, tisztelői, s mintegy másfélszáz iskolás gyerek.
2013. február 08., 20:452013. február 08., 20:45
2013. február 09., 08:062013. február 09., 08:06
Marosvásárhelyen mindenki ismerte, a város emblematikus figurájává vált a fehér hajú, jobbára kerékpárral közlekedő, nagy fekete aktatáskáját cipelő karizmatikus lelkész. Most, születésének 100. évfordulója alkalmából méltóképpen kívánnak emlékezni rá hívei, emlékének tisztelői.
Amint Tamási Zsolt történész-tanártól megtudtuk, kedden délelőtt kezdődik a megemlékezés a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. Fél tízkor vetítésre kerül sor, a résztvevők interjút láthatnak Léstyán atyával. Tíz órakor ünnepi szentmise, főcelebráns Jakubinyi György érsek, részt vesz mintegy száz egyházmegyés pap. 11 órakor a templom udvar felöli falán Léstyán Ferencet megörökítő emléktáblát lepleznek le. Fél tizenkettőkor ünnepi előadásra kerül sor Léstyán Ferenc életútjáról (előadó: Tamási Zsolt), ezután könyvbemutató lesz. A Tamási Zsolt által szerkesztett Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet méltatja Oláh Dénes főesperes.
Kerékpárral az ő útvonalán
A „biciklis pap” emlékére kerékpáros emlékkörutat tesznek, azon az útvonalon, amelyet Léstyán Ferenc nap mint nap bejárt.
Tamási Zsolt úgy tájékoztatott, hogy a tervezett útvonal során a vár alatt történne a gyülekező, ahonnan a rendőrségi kíséret és a Pro Biciclo Urbo Alapívány szakmai irányításával indulnának el a résztvevők Léstyán atya egykori útvonalán. Hosszú, 37 éves marosvásárhelyi szolgálata alatt naponta látogatta a betegeket, az útba eső kórházakat sorra vette. Az útvonal általában a következő körutat jelentette: indulás a plébániától, Sáros utca, Bolyai tér, Gecse Dániel (Ştefan cel Mare) utca, majd a Szentgyörgyi úton visszatérés a plébániára. Ezt az útvonalat mintegy fél óra alatt járnák be a résztvevők.
Mindenkit, aki emlékezni szeretne Léstyán atyára, szeretettel várnak a körútra. Az iskolás diákok is részt vehetnek, ugyanis a megyei főtanfelügyelőség engedélyezte 150 tanulónak, hogy az iskolai órákról hiányozva az eseményen részt vehessenek. A diákok esetében, mivel névsort kell a szervezőknek a tanfelügyelőségen leadni, szükséges a regisztrálás, amit az iskolákban tanító római katolikus vallástanárok közvetítésével tehetnek meg.
95 év – élet, áldás, megpróbáltatások
Léstyán Ferenc Csíkszentkirályon látta meg a napvilágot 1913. fabruár 12-én. Gyergyóremetén kezdte katolikus lelkészi szolgálatát, ezután Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsvárt, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán volt lelkész. Közben az Antonescu-diktatúra nagyszebeni hadbírósága halálra ítélte, majd egy kommunista koncepciós perben egyéves börtönbüntetést róttak ki rá (1954-55). 1955-től 1992-ig Marosvásárhelyen plébános, majd főesperes plébános. 1992-ben Gyulafehérvárra ment, ahol hivatalban lévő, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, ekkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, itt érte a halál 95 éves korában. 2008. július 16-án szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!