
Fotó: Boda L. Gergely
Szász János személyében új vezérigazgató került a Maros megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó megyei kórház élére. A dicsőszentmártoni kórház éléről érkező megbízott vezető attól a Konrád Judittól vette át a menedzseri feladatokat, aki október elsejétől orvosigazgatói tisztséget tölt be Dicsőben.
2013. október 03., 17:202013. október 03., 17:20
Szász azzal magyarázta az érdekes helycserét, hogy az elfásultság elkerülése végett, három és fél év után egy vezetőnek újabb kihívásokra van szüksége. Hasonlóan diplomatikusan válaszolt lapunknak Konrád Judit is, mondván, hogy ha valamikor megkérdezték volna tőle, mi a legtöbb, amit ebben a szakmában el szeretne érni, akkor az orvosigazgatói tisztséget jelöli meg. Lapunknak nyilatkozva Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, tudomása szerint Konrád Judit volt az, aki a vezetőcserét kezdeményezte. „Nem tudjuk, milyen oka lehetett erre, de kérését támogattuk” – fejtette ki Brassai.
A Zi de zi román nyelvű Maros megyei napilap viszont arról cikkezett a napokban, hogy Szásznak azért kellett távoznia a dicsői kórház éléről, mert altatóorvos-hiány miatt a nyáron meghalt egy páciens. Az újság azt is felrója a volt igazgatónak, hogy az altatóorvos, akit alkalmazott, más megyéből ingázott Dicsőszentmártonba. Portálunknak az orvos mindezt rosszindulatú spekulációnak nevezte, mondván, hogy egyetlen kórházban sem műtenek altatóorvos nélkül. „Valóban szakemberhiány van, mint ahogy az is igaz, hogy a mi altatónk a Szeben megyei Medgyesről ingázik heti három alkalommal. De teljesen mindegy, hogy egy orvos, aki délután 3 órakor kijött a kórházból, Dicsőbe megy haza, vagy kocsiba ül és elhajt Medgyesre. Ahhoz, hogy állandó ügyelet legyen, négy altatóorvosra van szükség” – szögezte le Szász János.
A Dicsőszentmártonból érkező igazgató beismerte, hogy augusztus folyamán beadta a felmondását, azonban leszögezte: ennek semmi köze nem volt sem az orvoshiányhoz, sem más rendellenességekhez. „A személyes okok döntöttek” – zárta le a témát Szász. A menedzser, akivel Ciprian Dobre megyei elnök egyelőre hat hónapos szerződést írt alá, a vásárhelyi kórháznál is a személyzethiányt jelölte meg, mint az egyik legnagyobb gondot. Ennél komolyabb problémát már csak a pénzhiány és az ennek következtében adódó adósságtornyosulás képez. A helyzetet súlyosbítja az a központi rendelkezés, miszerint a kórházak ezentúl nem 90, hanem 60 napon belül kell kifizessék beszállítóikat.
A jelenlegi anyagi helyzet tükrében az új menedzser nem is sző különösebb terveket. Szász János elmondta, egyelőre az elődje által elkezdett vagy felkarolt, folyamatban lévő projekteket szeretné folytatni, újabb tervekkel majd a 2014-es évre rukkol elő. Az anyagi egyensúly helyrebillentése érdekében megígérte, hogy ezt nem a betegek fogják megszenvedni.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!